Miközben Kína megbüntetése napelemeinek exportdömpingje miatt még napirenden van, több jelentős szakértői vélemény Kínát állítja példának a megújuló energiák hasznosításában. A Világbank szerint Kína első helyen áll abban, mennyire tudta a megújuló forrásokra alapozva…

Kína így a G-20-as lista élére került abban a sorrendben, amelyet a megújuló alapú energiatermelésre 2012-ben költött összeg alapján állított össze a The Pew Charitable Trusts. Amellett, hogy Kína 50 milliárd eurós  összege 20 százalékkal nagyobb a 2011-esnél, ez az…

Az Európai Bizottságengedélyt adott az elektromos járműveket gyártó, kínai BYD cégnek, hogy elektromos buszait az európai piacon is értékesítheti. A buszokat korábban számos európai nagyvárosban - többek között Budapesten is - tesztelték.A tisztajövő.hu információi szerint a…

Kína délnyugati részén, a 17 milliós metropolisz, Csengdu közelében kijelölték azt a 7,2 millió négyzetméteres területet, ahol a világ egyik legnagyobb környezetvédelmi projektje indulhat nemsokára. Egy 80 ezres várost húznak fel, ahol nem lesz szükség autókra, az…

Az Európai Unió  is beszállt a napelem-háborúba és dömpingellenes eljárást kezdeményezett a kínai gyártókkal szemben. Jóllehet a kínai kereskedelmi-minisztérium sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, a Kínában lévő európai cégek azonban megtorló…

Valamivel több, mint 50 millió kilowattnál tart a termelt áram mennyisége – jelentette az első félévről a kínai állami áramellátó hálózatot üzemeltető vállalat az ország szélerőműveiből a hálózatnak termelt és oda juttatott áramról. Kínában remélik, hogy három…

Miközben az Egyesült Államok és Kína között komoly viták vannak a napelem-gyártással és a megújuló energiákkal kapcsolatban, az Airbus és a kínai Tsinghua Egyetem partneri kapcsolatot létesített, hogy felgyorsítsák a Kínában megtermelt alapanyagokból készülő alternatív…

A világ legnagyobb vízerőművének mind a 32 generátora termel július eleje óta a kínai Jangce folyó Három Szorosánál. Ez az első alkalom, hogy valamennyi generátor, köztük az utolsó turbina is, amelyet idén májusban teszteltek, egyszerre működik és áramot termel –…

Akár a kétmilliárd jüant is elérheti annak az alapnak az összege, amellyel az energiatakarékos és zöldenergiát használó autók fejlesztéséhez és tömeggyártásához járul hozzá a kínai kormány – írja a Shanghai Daily napilap. Az átszámolva mintegy 76 milliárd…

Kínai-Magyar Tiszta Energia Központ Debrecenben történő létrehozásáról és működésének koordinálásról írtak alá együttműködési megállapodást február közepén Debrecenben az önkormányzat, az egyetem, valamint a Shanghai Technology Transfer & Exchange Institute…

A kínai kormány megtiltotta az ország légitársaságainak, hogy az Európai Unió által előírtaknak megfelelően díjat fizessenek az üvegházigáz-kibocsátásuk után. A döntést a polgári légügyi hivatal (CAAC) hozta nyilvánosságra közleményében. Ennek értelmében a társaságok…

A növekvő kereslet kielégítésére Kína a hagyományos és megújuló energiaforrások termelőkapacitásait is növelné, a fogyasztás szabályozására pedig egy központi rendszert is létrehoznak. „Az energiaellátás terén növekvő nyomás nehezedik Kínára, hiszen nemcsak,…

A kínai Kereskedelmi Minisztérium vizsgálatot indít, mert véleményük szerint az Egyesült Államok piaci versenyképességét korlátozó kormányzati politikát folytat a megújuló energia ágazatban érdekelt kínai vállalatok ellen. A minisztérium hat olyan programot kíván…

Kína már eddig is számos lépést tett a megújuló energiák felhasználása terén. Ezúttal a repülésben kívánnak jelentős újításokat bevezetni. Ennek első fejezeteként bejelentették, hogy sikeresnek tekintik az Air China kínai légitársaság első kísérleti repülését,…

Furcsa kontraszt amikor egy megújuló energiával foglalkozó cég a környezetszennyezés miatt kerül a híradásokba. A New York-i tőzsdén is jegyzett Jinko Solar Holdingal azonban ez történt. A gyár ellen kínaiak százai tüntettek napokig erőszaktól sem visszariadva…

Kína már eddig is élen járt a megújuló- és zöldenergiák felhasználása terén. Az ország vezetése a jövőben további jelentős fejlesztési célokat tűzött ki maga elé, és a fosszilis alapú energiahordozók arányának jelentős csökkentésére törekszik.Ennek első…

Kína továbbra is jelentős fölénnyel vezet az Egyesült Államok előtt a megújuló energiaprojektek legvonzóbb országainak listáján. Az Ernst and Young által üzemeltetett, a megújuló energiaprojektek piacának vonzerejét vizsgáló százpontos listán Kína jelenleg 72 ponttal…

Naná, hogy nincs tápiókapuding

Címkék: kína thaiföld

2011.05.27. 10:39

A Rain Man című filmben az autistát játszó Dustin Hoffman sok mindenért perlekedik testvérével, így az egyik alkalommal épp az Amerikában oly népszerű tápiókapudingot hiányolja. A közeljövőben azonban elképzelhető, hogy mindenki számára elérhetetlen lesz ez az édesség.A…

Az egész világot behálózó „zöld hullám” természetesen nem kerülhette el az elmúlt években jelentős gazdasági fellendülésnek induló Kínát sem. A legnagyobb ázsiai országban 2020-ra több mint 10 millió alternatív energiaforrással üzemelő jármű forgalomba…

süti beállítások módosítása