Az egész világot behálózó „zöld hullám” természetesen nem kerülhette el az elmúlt években jelentős gazdasági fellendülésnek induló Kínát sem. A legnagyobb ázsiai országban 2020-ra több mint 10 millió alternatív energiaforrással üzemelő jármű forgalomba helyezését tervezik.

A tervezett jelentős váltásnak két oka van, az egyik a nyersanyagimport-függőség, míg a másik a környezetszennyezés. Az ázsiai szakemberek Sanghajt választották az elektromos jármű-fejlesztés kísérleti centrumának.

A tervek szerint a nagyszabású projektnek a város északkeleti részén fekvő Csiating kerület ad otthont. Van Kang tudományos és technológiaügyi miniszter elképzelése alapján ezen a 459 négyzetkilométeres területen 2012-ben már több mint tízezer jármű közlekedhet benzin nélkül.

Mindehhez még idén üzembe helyeznek egy akkumulátorárusító központot és hét töltőállomást, egyet kifejezetten a tömegközlekedési eszközök számára. A jelentős beruházásoknak köszönhetően úgy tervezik, hogy két éven belül 20 ezerre nőhet a villanyautók száma a városban.

Az átállást könnyíti, hogy a kormány az elektromos energia melletti döntést járművenként 60 ezer jüan-os (1,67 millió forint) ártámogatással segíti, és Sanghaj városa ezt még további kedvezményekkel egészíti ki.

süti beállítások módosítása