Kína már eddig is élen járt a megújuló- és zöldenergiák felhasználása terén. Az ország vezetése a jövőben további jelentős fejlesztési célokat tűzött ki maga elé, és a fosszilis alapú energiahordozók arányának jelentős csökkentésére törekszik.

Ennek első lépéseként Peking 2015 végére a hálózatba kötött szélenergia-kapacitást 100 gigawattra kívánja emelni. Ez 10 gigawattal több a Nemzeti Energiahivatal által korábban kitűzött célértékénél. De nem csak a szélenergiában akarnak ambiciózusabb fejlesztéseket megvalósítani, hiszen a vízenergiát érintő irányszámokat is módosították. A tervezett dátum itt is 2015, addigra a vízerőművektől 250 helyett 260 gigawatt teljesítményt remélnek.

A kormány az egész fejlesztési projektet a Kínában „megszokott”, szervezett keretek között szeretné véghezvinni. Az egyes tartományok számára külön minimálisan felhasználandó megújuló-energia kvóták kiszabását tervezi, míg a hálózati szolgáltatók számára előre meghatározott mennyiség megvásárlását tenné kötelezővé.

Ázsia legnagyobb országa a megújuló energiaprojekteket illető befektetések legvonzóbb célországa, még az Egyesült Államokat is sikerült megelőznie.

2010-ben mintegy 48,9 milliárd dollárt (mintegy 9.180 milliárd forint) költöttek zöldenergia-projektekre, és az ország103 gigawattal emelte a megújulókból származó kapacitását. A nemzeti öntudatot pedig jelentősen emelte, hogy ezekkel a számokkal mindkét esetben megduplázták az Egyesült Államok teljesítményét.

süti beállítások módosítása