Június 6. és 10. között, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpont Főigazgatóságának szervezésében Berlinben rendezték a 19. Európai Biomassza Konferenciát és Kiállítást.

A nagyszabású konferenciát – amelyet a világ talán legjelentősebb eseményének tartanak a biomassza ágazatban - 2007 óta minden évben megrendezik, és mindig más ország az esemény házigazdája.

A tanácskozást és kiállítást támogatja valamennyi jelentős európai és nemzetközi testület. Így idén is a támogatottak között szerepelt az Európai Bizottság, az UNESCO, WCRE (Megújuló Energia Világtanácsa), EUBIA (Európai Biomassza Ipari Szövetség).

A tanácskozáson átadták az Európai Linneborn díjat is, amit Johannes Linnebornról, a biomassza egyik úttörőjéről neveztek el. A díjat olyan szakemberek kapják, akik munkájukkal kiemelkedően hozzájárulnak a biomasszából előállított energia fejlesztéséhez.

 

Idén a díjat a finn Kai Sipilä nyerte. A skandináv szakember főként a biomassza termokémiai átalakítási technológiák által hő-és üzemanyaggá történő átalakításán végzett jelentős kutatásokat.

süti beállítások módosítása