Az Európai Unióo 2008-ban fogadta el a 20-20-20-as irányelvet, amelynek alapján annyit jelentene, hogy 2020-ig 20%-ra növelné a megújulók arányát, 20%-os szén-dioxid-kibocsátási csökkentést és energiahatékonyság-javulást irányoznva elő.

Mostanra azonban leginkább arról szólnak a hírek, hogy az európai kibocsátás-kereskedelmi rendszer, mely az egyik piaci alapját képezné az irányelvnek, tavaly gyakorlatilag összeomlott.

Ugyancsak lesújtó statisztikák jelentek meg arról is, hogy az energiahatékonyságra fordított uniós pénzeket mennyire rossz hatékonysággal használták fel Európa-szerte. Amint az a metropol.hu cikkéből kiderül, Magyarországon sem jobb a helyzet.  

A Fidesz-kormány energiapolitikai céljai sokkal inkább koncentrálnak a megaprojektekre (például a paksi atomerőmű-bővítés, vagy az E.On gázüzletágának felvásárlása), semmint a kis lépések politikájára, amely nélkül a megújuló beruházások egyértelműen megtorpantak.

Ebben jelentős szerepe van a szabályozási bizonytalanságoknak, hiszen még jelenleg sincs olyan tervezhető támogatási rendszer, amely elősegítené, mondjuk a Magyarország Megújuló Hasznosítási Cselekvési Tervében vállalt 14,65%-os arány elérését az energiafogyasztásban 2020-ra.

Korábban ugyan a kormány is a megújulók fejlesztésében látta a gazdasági fejlődés egyik kitörési irányát, de sok más projekttel egyetemben, ebből azóta nem sok valósult meg. Ha továbbra is marad a mostani stagnáló helyzet, lassan kifutunk az időből, hogy a magunk által magasra tett vállalást teljesíteni tudjuk.

A metropol.hu cikkéből kiderül, a megújulók háttérbe szorulása Európában a versenyképesség problémájának előtérbe kerülésével együtt zajlik. Az USA palagáz-forradalma annyira olcsóvá tette az óceánon túl az energiát, hogy Európa egyre inkább lemarad a versenyképesség tekintetében, többek közt a hatalmas anyagi terhet jelentő, megújuló energiára vonatkozó vállalásaival.

Tehát az elmúlt évtizedben megfigyelhető  „megújulóenergia-robbanás” bizonyosan nem fog megismétlődni a következő évtizedben, sokkal inkább érdemes felkészülni egy lassú, de azért remélhetőleg folyamatos növekedésre.

süti beállítások módosítása