Érdekes tanulmányt tett közzé a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ernyőszervezete, a BirdLife Europe. A nemzetközi szervezet szerint hiába fedezik az emberek Európa energiaigényét egyre nagyobb arányban megújuló forrásokból, sokszor ezek nem a leghatékonyabb, illetve az állatvilágra nézve nem a legbiztonságosabb zöld technológiák alkalmazásával történnek.

Felhívják a figyelmet, hogy a szén-dioxid kibocsátás csökkentése és az élővilág védelme együttesen biztosítható lenne a szél, a nap vagy a tenger energiájának bölcs hasznosításával is,ennek ellenére 2020-ig a beruházások csak mintegy ötödét fordítják ezekre a technológiákra.

Úgy vélik, ha az európai kormányok mindegyike valóban elkötelezett lenne a zöld energiák iránt, akkor az élővilágra jelentős kockázatot jelentő agroüzemanyagok és a – szerintük -félig átgondoltan létesített duzzasztó vagy árapály gátak helyett a biztonságos és megfelelően alkalmazott technológiákat támogatnák.

A természetvédő szervezet szerint el kell nyerni azoknak a befektetőknek a bizalmát, akik a megújuló iparágakba invesztálnak. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha az Európai Unió 2030-ra kötelezően teljesítendő, illetve erős környezet- és természetvédelmi célokat állít a tagországok elé.

A szakértők véleménye alapján ezalatt növelni kellene Európa technológiai és kutatási pénzeszközeit, majd azokat úgy hasznosítani, hogy a fejlesztések ne csak az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra, hanem az élővilág megóvására is koncentráljanak. Az EU mellett az egyes tagállamok kormányainak meg kell határoznia államuk energiaforrásainak összetételét, illetve szabályoznia kell a különböző - és egymással versengő - földhasználati módokat is.

süti beállítások módosítása