Új biogáz-üzem épült 1,8 milliárd forintos beruházással a Vas megyei Vépen. Az építtetők a költségek 35 százalékát a Gazdasági Operatív Program (GOP) pályázatán elnyert támogatásból finanszírozták.

A vépi székhelyű FIBAG Biogas Kft. üzeme mellett a kutatás és fejlesztés jegyében egy Megújuló Energia Kutató Központ létrehozását tervezi, amely újabb biogáz-üzemek felépítéséhez adna szakmai segítséget. A mostani biogáz-üzem felépítésével 16 új munkahelyet teremtettek, ebből 12 diplomás munkahely, sőt két munkakör betöltése PhD végzettséget igénylő kutatói státusz.

A projektnek szolgálnia kell az alapkutatást, de lesznek benne olyan alkalmazott kutatási elemek is, amelyek esetében elengedhetetlen az üzemi méretű környezet. Az üzemben hulladékból termelnek biogázt, amiből villamos energiát állítanak elő, az eljárás közben keletkező hőt pedig az üzem működésénél hasznosítják újra.

Ausztriában például, a működő, közel 300 biogáz-üzemnek csak tíz százalékát működtetik különböző helyekről származó szerves hulladék anyagokkal, kilencven százalékuk esetében a fő alapanyag valamely mezőgazdasági főtermék, amely így jelentős területet von el az élelmiszertermeléstől.

Az üzemek elenyésző része működik más mezőgazdasági melléktermékekkel, vagy egyéb hulladékkal. Szakértők szerint a jelenleg alkalmazott biogáz technológiákban nem érvényesül jól a azok igazítása az alapanyagokhoz, nem elég rugalmasak, ezért kell más utakat, más módszereket keresni.

süti beállítások módosítása