A Genome Research című amerikai folyóiratban megjelent tanulmány szerint a bioüzemanyagok előállításának fejlesztési lehetőségeit vizsgálva megállapították, hogy jelentős potenciál van az Aspergillus niger fonalas gombatörzsben.

A Pacific Northwest National Laboratory kutatói hosszas munkafolyamat után, negyvenhét társszerző kutatási eredményeit figyelembe véve jutottak erre a megállapításra.

A Scott Baker vezette kutatások szerint a gomba vad fajait elsődlegesen növényi kórokozóként tartják számon, többek között ez felelős hagymán megjelenő fekete penészért. Ugyanakkor a biotechnológiai iparban hasznát veszik, hiszen az élelmiszeripar alkalmazza citromsav előállításához.

A bioüzemanyagok gyártásában azért lehet fontos szerepe ezeknek a mikroorganizmusoknak, mert kiterjedt enzimrendszerrel rendelkeznek, amely a növényi sejtfalak lebontását, és így a bennük lévő cukrok hasznosítását teszi lehetővé.

A mikroorganizmusok örökítő-anyagának vizsgálatával a kutatók azonosítani tudtak több száz olyan gént, amelyek a bioüzemanyagok gyártásához is használható tulajdonságokért felelősek.

Ezek az enzimtermelésért felelős gének meghatározása alapját képezi olyan törzsnemesítési eljárásoknak, melyekkel növelhetőek lesznek az Aspergillus niger alkalmazási lehetőségei a bioüzemanyagok gyártásában.

süti beállítások módosítása