A dohányüzletnek ad biztosabb túlélési esélyt az Egyesült Államokban az a program, amely bioüzemanyag előállításának lehetőségeit kutatja dohánylevélből. A dohánnyal gyakran együtt emlegetett szesznek az ipara is felfedezte már a bio hasznosítás módozatait az országban.

A dohány felhasználása csökken a dohányzás visszaszorulása miatt, ezért is érdemes a termesztésből élők számára más lehetőségeket kínálni.

Szakemberek azt kutatják, hogy miképp lehetne közvetlenül – azaz nem a mikroorganizmusokkal folyó redukcióval - a dohánylevélből kinyerni az üzemanyagot. A tisztajövő.hu cikkéből kiderül, a vizsgálatokhoz speciálisan génkezelt dohányt használnának. Ugyanakkor fontos szempont, hogy a leveleket, melyek a hagyományos terménynél jóval könnyebbek lehetnek, nagyon hatékonyan tudják majd felhasználni.

A kutatásban dolgozók becslései szerint körülbelül ezer hektárról igen nagy mennyiségű, több mint 4 millió liternyi bioüzemanyagot nyernének ki. Az algák génjeit vinnék be a dohánylevelek „szövetébe”, mely által magában a dohánylevélben jelenne meg az olaj és onnét közvetlenül tudnák kivonni.

A folyamatot laboratóriumi szinten sikerrel elvégezték már, de a végtermék egyelőre még nem versenyképes a bioetanollal. Emellett jelentős feladat lesz, hogy a jelenleg a dohányfarmokon körülbelül 7 ezres hektáronkénti növényszámot a sokszorosára növeljék.

süti beállítások módosítása