Programot hirdetett az élelmiszerpazarlás visszaszorítására az amerikai mezőgazdasági minisztérium, mert az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40 százaléka pocsékba megy.
    
A tárca szerint személyenként napi 1400 kalória és évi 400 dollár vész kárba, ami egyúttal azt jelenti, hogy évente 31 millió tonna élelmiszer-hulladékot szállítanak a szeméttelepekre. A pazarlás mértéke a hetvenes évek óta 50 százalékkal nőtt az Egyesült Államokban.
    
Az amerikai agrártárca programot hirdetett az élelmiszer elpocsékolása ellen, amelyhez termelők, kereskedők, fogyasztók, non-profit és kormányzati szervezetek csatlakozását várja annak érdekében, hogy segítsék csökkenteni az élelmiszer-pazarlás mértékét, illetve hogy megtalálják a hulladék visszanyerésének és újrahasznosításának módját.

Ennek érdekében a legolcsóbbtól a legmagasabb osztályú éttermekig bezárólag közel száz New York-i étterem állapodott meg abban, hogy komposztálással és újrahasznosítással csökkentik a hulladéklerakókra kerülő étel mennyiségét. A program célja 2030-ig 75%-al csökkenteni a hulladéklerakók tartalmát. Michael Bloomberg, New York polgármestere szerint a napi 20.000 tonna keletkező hulladéknak közel egyharmada élelmiszer, melynek 70%-át az éttermek bocsátják ki.
   
A minisztérium egyebek között fel akar lépni az iskolai pazarlás ellen, húskomposztálási kísérleteket indít és megpróbálja megkönnyíteni a cégeknek, hogy selejtezés helyett eladományozzák a tévesen felcímkézett hústermékeket és az olyan importált élelmiszereket, amelyek nem minden szempontból felelnek meg a szigorú minőségi előírásoknak. A minisztérium felvilágosító projekteket akar indítani a fogyasztóknak a pazarlásról és az élelmiszerek helyes tárolásáról.
    
Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) szerint az eldobott élelmiszer hozzájárul a klímaváltozáshoz, mert a lebomló hulladékból metán szabadul fel, amely a szénnél 20-szor nagyobb hatékonysággal ejti csapdába a hőt a légkörben. Az EPA szerint az amerikai metánkibocsátás 17 százalékának a hulladéktelepek a forrásai. Becslések szerint az Egyesült Államokban megtermelt energia 2 százalékát a később elpazarolt élelmiszer előállítására fordítják.
    
Emellett az élelmiszer-ellátás biztosítása fontos globális feladat. Miközben a Földön 870 millió ember alutáplált, az ENSZ becslése szerint a világon megtermelt élelmiszer fele-harmada kárba vész.

süti beállítások módosítása