A korábbi évek szakmai sikereire alapozva, ám  új néven idén május 1-jén is megrendezték az ALTernatív hajtású járművek futamát Győrben. A Nádor aluljáró környékén megrendezett látványos nemzetközi rendezvény számos újdonságot tartogatott a résztvevők és az érdeklődők számára egyaránt.

Széchenyi István szellemiségét tartva szeme előtt a megmérettetést rendező ALTmob start-up vállalkozás, amelynek tagjai 8 év tucatnyi ALTernatív hajtású járművek versenyének tapasztalatai alapján úgy döntöttek, ideje nagyobb pályán, professzionális keretek között, nemzetközi szinten megrendezni a környezettudatos innováció eddig is kimagasló érdeklődés által kísért fesztiválját.

Nyolcadik éve ad otthont a kisalföldi megyeszékhely a jövő energiaforrásait kutató, saját találmányaikat felvonultató  csapatok nemzetközi versenyének. Azonban nem csak az érmekért megy a harc a sűrített levegővel, elektromos árammal, napenergiával, hidrogénnel hajtott két-, három- és négykerekű járművek versenyén, hiszen próbálják a társadalom figyelmét is felhívni arra, hogy közeleg a rendszerváltás a járműiparban.

Az ALTrace Győr versenyszámain idén rajthoz állt gyakorlatilag valamennyi hazai műszaki felsőoktatási intézmény képviselője is. A versenyen ezúttal is szép eredményeket értek el a DE Műszaki Kar hallgatói. Négy kategóriában indította saját készítésű alternatív hajtású járműveit a DE Műszaki Kar Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszékének csapata, a DE High Voltage. A debreceni fiatalok a versenyautó, prototípus autó, tanulmányautó, napelemes tanulmányautó számokban álltak rajthoz.

A Pedelek nevű napelemes tanulmányautó kategóriájának legjobbjaként, élvezetes versenyben hódította el az első címet, míg az Executor névre hallgató elektromos autó úgy lett második helyezett, hogy a jobb első kerék felfüggesztése egy ütközetben használhatatlanná vált, és a box utcában komoly javítást kellett rajta végezni.

A 45 alternatív hajtású jármű versenyének végén Tóth Xénia mechatronikai mérnök szakos hallgató, az ezüstérmes Executor sofőrje vehette át a műszaki bizottság különdíját, az AltRace 2013 Awardot.

süti beállítások módosítása