Új, dízel-elektromos hibridmotor hajtja az Egererdő Zrt. által működtetett Szilvásváradi Erdei Vasút felújításon átesett mozdonyát. Az első nyilvános utat pénteken tervezik megtenni az új mozdonnyal. A jármű három üzemmódban képes működni. Elektromos üzemmódban a vontatómotorok a váltakozó feszültségű generátorról és az akkumulátortól együtt kapják a vontatáshoz szükséges energiát.
 
Az erőforrás, amelynek technológiája hasonló a Forma-1-ben is használt KERS-hez (Kinetic Energy Recovery System, kinetikus energia visszanyerő rendszer), egy fél évszázados Rába dízelmotort váltott le. A Cummins típusú motort azt követően építették be a Szalajka-völgyben közlekedő MK48-as lokomotívba, hogy teljes felújításon esett át a jármű.
 
A mozdonyban az elődjénél kétszer nagyobb teljesítményű, 200 kilowattos aggregát található, amely nem közvetlenül hajtja a járművet, hanem egy szintén 200 kilowattos, 400 voltos, váltakozó feszültségű generátorhoz kapcsolódik. A KERS-hez hasonló technológia szintén hasznosítja a fékezési energiát, amelyet akkumulátorok tárolnak.
 
A mozdony képes haladni csak az akkumulátorok energiájának felhasználásával is, bár csak rövid ideig és sík terepen, illetve dízel-elektromos üzemmódban, amikor a vontatómotorok csupán a dízelmotortól a váltakozó feszültségű generátoron át kapják az energiát.
 
A szezonnyitó alkalmából a vonatozáson kívül Szalajka-völgyi kiránduláson is részt vehetnek a látogatók az Egererdő Zrt. erdészeinek idegenvezetése mellett. A Szalajka-völgyben elkészült az interaktív elemekkel kibővült szabadtéri erdészeti múzeum is, a vasúti kocsik és az állomásépületek is új külsőt kaptak.

süti beállítások módosítása