Német kutatók szerint az európai biodízel üzemanyagok nem felelnek meg a fenntarthatósági kritériumoknak. Az EurActive beszámolója szerint a jénai Schiller egyetem professzorai úgy vélik az Európai Unió nem folytat transzparens politikát a bioüzemanyagokkal összefüggésben, és a közösség politikai szervei inkább hátráltatják az alternatív hajtóanyagokkal kapcsolatos kutatásokat.

A kutatók nemrég tíz különböző biodízelt vizsgáltak meg, és elemzésük szerint ezek közül nyolc nem felel meg az Európai Unió jogszabályai által támasztott fenntarthatósági követelményeknek. Az EU hatályos előírásai szerint ugyanis a forgalomba kerülő biodízeleknek 35%-kal kisebb üvegházhatású gáz-kibocsátást kell eredményezniük, mint a normál hajtóanyagoknak, ezzel szemben az általuk vizsgált biodízelek többsége a 30%-os szintet sem érte el.

A Schiller egyetem kutatói kiemelték, hogy munkájukat nehezített az Európai Unió együttműködési szándékának hiánya, mivel számos adatot nem hoztak nyilvánosságra a bioüzemanyagok kapcsán. Nem ez volt az első ilyen bírálat a testület ellen, hiszen korábban az alternatív hajtóanyagokkal kapcsolatos politikáját illetően, hiszen tevékenységét korábban számos társadalmi szervezet is bírálta.

A német kutatók szerint az általuk elvégzett vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a repcéből készített biodízelek fenntarthatósági szempontoknak való megfelelése a legjobb esetben is kérdéses, de a legtöbb esetben egyszerűen igazolhatatlan. A három éve hatályos direktíva szerint a bioüzemanyagoknak legalább 35%-kal kisebb környezetterhelést kellene okozniuk a hagyományosokéhoz képest, azonban ez az arány 2017-től 50%-ra növekszik majd.
 

süti beállítások módosítása