Öt egységből álló elektromos töltőállomás-hálózatot telepített Budapest és a Balaton között, illetve a tó melletti településeken az E.On. Az E-Balaton körút kútjait Székesfehérváron, Siófokon, Fonyódon, Keszthelyen és Balatonfüreden nyitották meg. Céljuk, hogy megteremtsék ezzel a Balaton-Budapest összeköttetést, illetve lehetővé tegyék a tó megkerülését az árammal hajtott autók számára is.
 
Az energiacég tavaly a budapesti Kempinski szállodában adta át első áramkútjait, majd ezt követően a Bécs-Budapest összeköttetés részeként a győri, a tatai és a mosonmagyaróvári egységeket.
 
Eric Depluet, az E.On Hungária Zrt. vezérigazgatója a most átadott kutak kapcsán rendezett siófoki sajtótájékoztatón elmondta, a következő lépésük a Budapest-Pozsony e-sztráda kiépítése lesz. Az E.On a balatoni kutakkal együtt már 10 e-töltőállomással rendelkezik hazánkban. A cég hosszú távú tervei között pedig az is szerepel, hogy zöld árammal lássa el ezeket az egységeket.
 
Depluet hangsúlyozta, 100 kilométer megtétele egy hagyományos autóval átlagosan mintegy 10, villamos meghajtásúval viszont mindössze 4 euróba kerül. (Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy az elektromos gépkocsik ára jelenleg többszöröse a hagyományos meghajtásúakénak. Ráadásul ezekkel a töltőkkel még viszonylag hosszabb idő alatt lehet „feltankolni” az autókat.)
 
A szakemberek ennek ellenére arra számítanak, hogy 2020-ra a világ több országában is milliós nagyságrendben közlekedhetnek majd elektromos autók. Erre a leginkább Kanadában és az Egyesült Államokban van esély, de Németország is elérheti az egymilliós álomhatárt.
 
Tekintve, hogy idehaza ettől még igen messze vagyunk, ösztönzésképpen a környezettudatos Siófok közterületein ingyen parkolhatnak idén az elektromos hajtású gépjárművek.
 

süti beállítások módosítása