A növekvő olajárak miatt agronómusok, vegyészek és mérnökök világszerte felgyorsítják a repülőgép-bioüzemanyag előállítására irányuló kutatásokat Ennek köszönhetően több gyártó is egyesítette ez irányú erőfeszítéseit. Február végén három nagy vetélytárs, az európai Airbus, az amerikai Boeing és a brazil Embraer kötött szövetséget a kutatás népszerűsítésére.

Jim Albaugh, a Boeing elnöke az ágazatot fenyegető veszélyek közül a kőolajárat és a légiközlekedés környezetre gyakorolt hatását emelte ki. Tom Enders, az Airbus főnöke arra mutatott rá, hogy tíz év alatt a légi forgalom 45 százalékkal, az üzemanyag-fogyasztás pedig csupán 3 százalékkal nőtt. Igaz, vele együtt nőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása.

Már létezik a biokerozin, a légitársaságok eddig több száz járatot üzemeltettek vegyes üzemanyaggal. Az Airbus szerint közelegnek a kizárólag bioüzemanyaggal végezendő tesztek. A bioüzemanyag azonban tízszer olyan drága, mint a hagyományos, és messze nem versenyképes. Philippe Novelli, a francia repülési és űrkutató központ (ONERA) munkatársa szerint az első számú kihívás a biomassza fenntartható körülmények közötti előállítása.

Ugyanakkor a montreali székhelyű Nemzetközi Polgári Légiközlekedési Szervezet legalább 300 fenntartható bioüzemanyag-gyártási technológiát gyűjtött össze. A világ számos országában ugyanis a parlagon lévő földeken termő növényekből - ilyen például a jatropha nevű trópusi cserje és a sárgarepce -, illetve eukaliptuszból vagy az algákból gyártanak biomasszát.

Az Európai Bizottság az iparral összhangban 2 millió tonna biokerozin előállítását tűzte ki célul 2020-ig, azaz az évi fogyasztás 3-5 százalékát. Az Egyesült Államokban a légierő, amely annyit fogyaszt, mint egy nagy légitársaság, tavaly nyáron tudatta a gyáriparosokkal, hogy kész biokerozinnal repülni, miután gyakorlatilag minden repülőgépmodellen elvégezték a kísérleteket.

 

süti beállítások módosítása