Megoszlik a "zöld" - hibrid vagy elektromos - autók jövőjét illetően a detroiti autószalon résztvevőinek véleménye: egyesek derűlátók, mások inkább kétkedők. A világ egyik legjelentősebb autó kiállításán az ebben a kategóriában a tartott eladások egyhelyben topogtak.

"A zöld autók tekintetében feltehetően túl nagy az optimizmus. Gazdasági téren még nem elég vonzók az átlagos vásárló számára, az eladásoknak talán 3 százalékát képviselik" - mutatott rá a David Cole, Center for Automotive Research autóipari kutatóintézet igazgatója.

A Nissan az Egyesült Államokban mindössze 9700 darabot adott el a 2010 végén forgalomba hozott Leaf elektromos autóból, a General Motors pedig tavaly decemberig csak 6400-at a Volt nevű hibridautóból, messze elmaradva az első évre kitűzött 10 ezres eladási célszámtól. Ez utóbbiban szerepet játszhatott, hogy a Volt sajtója sem volt túl jó az elmúlt hónapokban, mivel az amerikai hatósági tesztvizsgálat során három akkumulátor is kigyulladt.

Az amerikai kormány azzal igyekezett ösztönözni ezeknek az autóknak a fejlesztését, hogy az Egyesült Államokban gyártandó hibrid- vagy elektromos autókhoz biztosított támogatást, ám Cole szerint a technológia még nem alkalmas nagyszámú gépkocsi gyártására.

Sergio Marchionne, a FIAT és a Chrysler főnöke Detroitban megismételte kételyeit az elektromos autók jövőjével kapcsolatban, mivel véleménye szerint ezek a termékek magas áruk, továbbá a lítiumos akkumulátorok korlátozott hozzáférhetősége miatt a kínálatnak csupán egyik csücskét képezhetik.

A Nissan számára, amely francia partnerével, a Renault-val együtt mintegy 4 milliárd eurót fektetett be az elektromos autó fejlesztésébe, mindez komoly kihívás. A Renault-Nissan összefogás 2017 kezdetéig nyolc ilyen típusú modellt kíván piacra dobni, részben személy-, részben haszonjárműveket.

süti beállítások módosítása