Tavaly év elején a legjelentősebb légitársaságok közül a Lufthansa az elsők között kezdte el a hosszú távú kísérleteket a bio-üzemanyag felhasználásával kapcsolatban. Az üzemanyag-tesztelő program sikeres lezárását követően, idén már el is indult a Lufthansa első bioszintetikus üzemanyagot használó menetrend szerinti járata az Egyesült Államokba.

Az első menetrend szerinti Lufthansa járat január 12-én repült a tengeren túlra. A Frankfurtból Washingtonba repülő Boeing B747-400-as gép 40 tonna bioszintetikus üzemanyag-keveréket használt fel, és ennek köszönhetően 38 tonnával csökkent az út során elégetett üzemanyag szén-dioxid-kibocsátása.

A csökkenés mértékét jól jelzi, hogy megfelel hat hagyományos üzemanyaggal repült Frankfurt-Berlin járat szén-dioxid-kibocsátásának. A bio-üzemanyag elégetésével mintegy 50 százalékkal kevesebb szén-dioxid szabadul fel, mint a hagyományos fosszilis üzemanyagok esetén. Emellett, a bio-üzemanyag magasabb energiasűrűségének köszönhetően, több mint egy százalékkal sikerült csökkenteni a tesztbe bevont repülőgépek fogyasztását is.

A Lufthansa a Hamburg-Frankfurt útvonalon tesztelte a bio-üzemanyagot tavaly július és december között. A menetrend szerint repülő Airbus A321 típusú gép a féléves tesztelési periódusban összesen 1.187 repülést hajtott végre bio-üzemanyag keverékkel.

Az elfogyasztott 1.556 tonna bio-üzemanyagnak köszönhetően a szén-dioxid-kibocsátás 1.471 tonnával csökkent. A repülőgép egyik hajtóműve a normál kerozin és a bioszintetikus kerozin 50-50 százalékos keverékével működött.

süti beállítások módosítása