A Maersk a világ legnagyobb hajótársaságaként a világ összes országában az ügyfelek rendelkezésére áll. Több mint 300 konténerhajóval és 950 000 konténerrel garantálja megbízhatóságát világszerte.

A 135 országban 108 ezer főt foglalkoztató cégcsoport vezérigazgatója, Nils S. Andersen szerint a cégtől január közepén távozó vezérigazgató, Eivind Koldingot vezetésével a Maersk Line versenyképessége az elmúlt években jelentősen javult, valamint ezzel egy időben új mércét is felállított az ágazaton belül a környezetvédelem és a megbízhatóság tekintetében.

Ennek egyik ékes példája, hogy a jövőben az amerikai haditengerészettel együttműködve a hajógyár is részt vesz az algákból előállított bio-üzemanyag konténerhajókon történő tesztelésében.

Az első próbaútra kiválasztott 300 méter hosszú hajó az Észak-Európa és India közötti utat tette meg, de a biztonság kedvéért felszerelték egy hagyományos üzemanyagot használó motorral, valamint egy segédmotorral is, amely csökkentette a kockázatot arra az esetre, ha a tesztelés során működési hiba következne be. Ez a segédmotor egy hagyományos és egy bio-üzemanyagot tartalmazó tartállyal, valamint egy keverővel is rendelkezik.

A tengeri hajózásnak a következő évtizedekben erőteljesen csökkentenie kell a C02 kibocsátását és növelnie kell az üzemanyag-hatékonyságát. Ezt pedig csak a bio-üzemanyagok fokozott használatával lehet elérni.

A kísérletben résztvevő hajó a németországi Bremerhaventől az indiai Pipavavig 30 tonna bio-üzemanyagot használt fel fokozatos, 7%-tól 100 %-ig való adagolásban. A teszt eredményeinek értékelése folyamatban van.

süti beállítások módosítása