A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium tanulói talán nem is tudják, hogy az ország egyik „legzöldebb” iskolájába járnak. Az iskolájuk energiaellátásának ötödét ugyanis szélgenerátorokból és napelemekből álló hibrid rendszer termeli meg.

A 15 millió forintba kerülő beruházás a városnak egy fillérjébe se került. A törökszentmiklósi polgármester tájékoztatása szerint, a projekthez korábban mintegy 9 millió forint európai uniós pályázati támogatást nyert a város. Mivel időközben a gimnázium egyházi fenntartás alá került, ezért az eredetileg az önkormányzatot terhelő 6 millió forintos önrészt az Egri Érsekség vállalta át.

A helyi egészségügyi központ, valamint a mellette helyet foglaló oktatási intézmény tetejére egy összesen 10,2 kilowatt névleges teljesítményű rendszer került, amely hibrid üzemű, azaz 6 kilowatt névleges teljesítményű szélgenerátorokból, valamint 4,2 kilowatt névleges teljesítményű napelemekből áll.

A szélgenerátorokat már aránylag kis szélsebesség is mozgásba lendíti. Hat kilowattos névleges teljesítményüket pedig átlagos légáramlás esetén érik el. Viharos erejű szélben viszont a beépített automatikus védelmi rendszer megakadályozza a berendezések túlpörgését.

A 20 darab napelemes modul és 6 darab szélgenerátor alkotta hibrid rendszertől évente 12 000 kilowatt-óra villamos energia előállítását remélik a szakemberek, amely az iskola 54 000 kilowatt-órás éves fogyasztásának körülbelül 22 százalékát fedezi.

Az adott pillanatban előállított megújuló energia mennyiségét látványos módon egy, a gimnázium aulájában elhelyezett, nagyméretű kijelző is mutatja, így a diákok folyamatosan figyelemmel kísérhetik a különleges, új rendszer teljesítményét.

süti beállítások módosítása