A brit oknyomozó újságíró George Mombiot már évekkel korábban írt egy cikket a bio-üzemanyagok használatának hatásairól. Akkor többen is úgy fogalmaztak, hogy „Az autókat etessük vagy az embereket” cím túl drámai lett.

Ebben felhívta a figyelmet, hogy egyre több európai cég vásárol, - vagy akár törvénytelen módon - szerez termőföldet Afrikában, hogy ott olyan energianövényeket termeljen, amelyekből üzemanyagot lehet előállítani. Jelenleg 5 millió hektárnál több afrikai termőföld van külföldi kézben.

Brit tudósok szerint már a bioüzemanyag elnevezés is téves, hiszen a növényeket nem biogazdálkodással termelik, hanem intenzív, vegyszeres gazdálkodással, nagy energia és vízfelhasználással. Ezért javasolták az agrár-üzemanyag kifejezést.

Kanizsay Endre, a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Karának címzetes egyetemi tanára, az Afrikai Magyar Unió tagja szerint a probléma az elmúlt években csak romlott, a világ - egyre növekvő - népességének élelmiszerrel való ellátása már eddig sem volt sikeres, hiszen egyre több ember éhezik.

Véleménye szerint körülbelül 120 kiló kukoricából – ami átlagban egy afrikai ember egész évi élelme - lehet csinálni 60 liter bioüzemanyagot. Ugyanakkor egy tank ilyen üzemanyaggal, 17 kiló marhahúst autóznak el.

Egyre több növényt találnak alkalmasnak az üzemanyagok előállítására, és ezek az ültetvények az élelmiszertermelés elől veszik el a termőtalajt. Ennek köszönhetően sokszor egész falvak szembesülnek azzal, hogy az addig általuk használt területeken üzemanyag célú növénytermelésbe kezdtek külföldi befektetők.

süti beállítások módosítása