A tervek szerint májusban létesítési engedélyt kap a hatóságoktól a balatonfűzfői biofinomító. A Nitrokémia Zrt. 50 százalékos tulajdonában lévő Hunest Biorefinery Kft. ügyvezető igazgatója Kovács László szerint a barnamezős beruházás első ütemének tervezett költsége 12 milliárd forint.

A projektcég jelenleg még szakmai befektetőket keres, de akár részvénytársasági formában is elképzelhetőnek tartják az együttműködést a feldolgozóipari és mezőgazdasági szereplőkkel. A gyár a szakemberek számításai és tervei szerint 2013 közepén kezdheti meg az érdemi működését.

Érdeklődők ugyan vannak, de az első ütemben évi 25 ezer tonna búzakeményítő feldolgozásával tejsavat, kálciumlaktátot és gipszet előállító üzem megvalósítására, a kockázati tőke az átlagosan 6-8 év alatt megtérülő beruházást nem tartja vonzónak Magyarországon.

Milyen előnyei vannak az új alapanyagnak?

• A politejsav alapú csomagolóanyagok alkalmasak a jelenlegi PET, polietilén, és polisztirol alapanyagból készült csomagolóanyagok helyettesítésére, teljes értékű kiváltására, a belőle készülő vissza nem gyűjtött csomagolóanyag természetes körülmények között is széndioxidra és vízre bomlik.

• A politejsav előállítása során felhasznált fosszilis energia legalább 30%-kal kevesebb, mint a konkurens műanyagok energiaszükséglete.

•A politejsav alapú oldószerek alkalmasak a mérgező, környezetszennyező szénhidrogénekből gyártott jelenlegi oldószerek kiváltására, nincs egészségkárosító hatásuk, és a környezetbe jutva biológiailag gyorsan lebomlanak.

• A feldolgozás melléktermékei részben energetikai hasznosításra kerülnek (biogáz), részben mint talajjavító komposzt hasznosíthatók (érlelt biogáz iszap).

A gyár megvalósítását a lakosság is támogatta, hiszen közvetlenül mintegy 150 főt foglalkoztatnak majd, közvetve pedig mintegy ezer embernek biztosítanak munkahelyet. Emellett a balatonfűzfői önkormányzat is évi százmillió forintos iparűzési adó bevétellel számolhat.

Eddig közel 200 millió forintba került a tervek kidolgozása és az engedélyezés, de a fűzfői ipari parkba tervezett biofinomító és biogáz üzem megvalósításának teljes költsége 18 milliárd forint körül lesz. Ebből kellene 20-30 százalék önrészt biztosítani, a többit bankhitelből fedeznék.

süti beállítások módosítása