Tizenhat éves török tanuló fejlesztette ki azt a kémiai folyamatot, mellyel a banán héjában található  keményítőt és cellulózt át lehet alakítani bio műanyaggá, mely reményei szerint helyettesíteni tudja a kőolajból előállítottat. A Marie Curie és Thomas Edison által inspirált Bilgin, a folyamat kifejlesztője, két évig finomította annak a technikáját, hogyan tudja a banánhéjat műanyaggá alakítani.

A török fiatalember abból indult ki, hogy a műanyagipar korábban felhasználta már a mangó héját is, így azt feltételezte, a banánhéj is lehet potenciális alapanyag. Szintén fontos tény, hogy csak Thaiföldön évente kétszáz tonna héjat dobnak a szemétbe. A jövőben ezeknek sokkal hatékonyabb felhasználása lehetséges az új technológiával.

Bilgin terve megnyerte a verseny fődíját, így 50.000 dollárral közelebb került tervei megvalósításához. A tisztajövő.hu cikkéből kiderül, Bilgin reméli, hogy egy nap orvosi egyetemen tud majd tanulni és megvalósíthatja álmát, ami egy olyan üvegház, mely teljes mértéken hulladékból épül. Hamarosan a Google tudományos versenyén vesz részt, ahol olyan tizenévesekhez csatlakozik, akik hasonló innovatív találmányokat mutattak be.

A kreatív diák a győzelem után elmondta, a verseny és a győzelem számára azt jelenti, hogy valóban jó irányba halad, és a terve valóban jó megoldás a hagyományos műanyag által szennyezett világ megváltoztatásához.

süti beállítások módosítása