Mérföldkő lesz a Solar Impulse repülőgép készítői szerint az észak-amerikai kontinens átrepülése a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépével, amellyel a megújuló energia iránti érdeklődést akarják felkelteni. Erről Bertrand Piccard svájci pilóta beszélt, miután a Solar Impulse mintegy húsz órán át tartó repüléssel, május 4-én megérkezett az arizonai Phoenixbe.
 
A világ első, kizárólag napenergiával működő kísérleti repülőgépe nyugatról kelet felé tartva szelte át az észak-amerikai kontinenst. Május 3-án indult San Franciscóból, hogy öt szakasz megtétele után megérkezzen végcéljához, a New York-i John F. Kennedy Nemzetközi Repülőtérre.
 
„Ha egy repülőgép képes arra, hogy nappal és éjszaka közlekedjen üzemanyag nélkül, csak napenergiát használva, akkor ezt a technológiát bárki használhatja a mindennapokban saját otthonában fűtésre, légkondicionálásra, világításra vagy üzemanyagként az autójába" – közölte Piccard, aki elmondta, hogy repülőgépe napelemes energiájának csupán háromnegyedét használta fel.
 
A Solar Impulse Phoenixből a texasi Dallasba repül, onnan a missouri St. Louis lesz a következő úti cél. Megáll majd az amerikai fővárosban, Washingtonban is, mielőtt megérkezik New Yorkba. Mindegyik szakasz 19-25 órát vesz igénybe, és mindegyik városban 7-10 napot töltenek, hogy a helyi közönség alaposan megismerkedhessen a napelemes repülés titkaival.
 
A Jumboéval azonos szárnyfesztávolságú, de mindössze kisautó súlyú együléses légi járművet felváltva vezeti Piccard és André Boschberg a több hétig tartó út során. A napelemes repülőgép technikailag képes lenne leszállás nélkül is megtenni az 5000 kilométeres távolságot, de 70 kilométeres átlagsebességgel ehhez több napra lenne szüksége, és mivel csak egy pilóta vezetheti, biztonsági okokból öt szakaszban teszik meg az utat.
 
A Schindler svájci liftgyár mérnöki és a Solvay belga vegyipari konszern kutatási segítségével készült Solar Impulse csak kísérleti példánya annak a napelemes repülőgépnek, amellyel a projekt alapítói, Bertrand Piccard és André Boschberg 2015-ben az egész Földet körbe akarják repülni.

süti beállítások módosítása