Napjainkban is vitatkoznak róla, és továbbra sem született közmegegyezés arra vonatkozóan, hogy a vonatok mennyivel környezetbarátabbak az autóknál vagy a repülőknél. Egyes Kkutatások azonban határozottan állítják, hogy kimondottan szükséges a vasút részesedését növelni szükséges a közlekedésben, mivel előnyei ellensúlyozzák hátrányait.

Ugyanis a szakemberek számításai szerint az egy utasra számított szén-dioxid kibocsátás még mindig a vonatok esetén a legkedvezőbb. Ráadásul az újabb és újabb technológiai újdonságok még zöldebbé teszik a vasutat.

Valószínűleg ezek az újítások is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a német MTU Friedrichshafen bejelentette, a Deutsche Bahn-nal (DB) együttműködve kifejlesztett egy hibrid mozdonyt. Az új modellnek az energiaigénye és a károsanyag- kibocsátása 25%-kal alacsonyabb, mint a hagyományos vonatoké. A technológia sarokpontja a fékezéskor keletkező energiák árammá alakítása és tárolása.

A Deutsche Bahn jelenleg is teszteli a mozdonyt Bajorországban, és jelentős eredményeket tud felmutatni. Az eddigi eredmények alapján -– évi 300 nappal, napi 7 úttal számolva -– a hibrid 40.000 liter gázolajat spórol és 105.000 tonnával kevesebb széndioxidot bocsát ki.

A jelentős spórolás egyik alapja, hogy a vonatok vezetői az állomások előtt leállítják a fosszilis tüzelőanyagokkal működő motort és az akkumulátort használják, és csak az állomásoktól eltávolodva, ahol a füst és a zaj már senkit sem zavar, indítják újra a normál motort. A tesztelés alatt álló vonat egyelőre még nem szállít utasokat.

süti beállítások módosítása