Az MVM Partner Energiakereskedelmi ZRt., az MVM Magyar Villamos Művek leányvállalata üzembe helyezte a társaságcsoport első elektromos töltőállomását a szintén magyar tulajdonú Hungaroring Zrt. területén, ezzel is hozzájárulva környezetünk védelméhez, az elektromos autózás…

A világ legnagyobb vízerőművének mind a 32 generátora termel július eleje óta a kínai Jangce folyó Három Szorosánál. Ez az első alkalom, hogy valamennyi generátor, köztük az utolsó turbina is, amelyet idén májusban teszteltek, egyszerre működik és áramot termel –…

Miközben nálunk tombol a kánikula, az északi népek sokszor ilyenkor is fáznak. A nagy hidegben pedig jólesik a kandalló mellé leheveredni egy pohár forró teával, vagy egy pohár testes vörösborral. Azonban a kandalló gyártók között is akad olyan, amelyik már a…

Ausztráliában július 1-jétől a legnagyobb kibocsátókra szén-dioxid adót vetettek ki. Tekintve, hogy az érintett vállalatok kibocsátása meghaladja az évi 25 ezer tonnát, az új adóból jelentős bevételekre számíthat az állam. A törvény értelmében mintegy 350 vállalatnak kell…

süti beállítások módosítása