Az amerikaiak a napelemben hisznek

Címkék: usa napenergia

2012.12.27. 10:37

Soha annyi napelemet nem telepítettek az Egyesült Államokban, mint 2012-ben. A harmadik negyedévben több mint 40 százalékkal több panel került a lakóépületekre, mint egy évvel korábban. Júliustól szeptemberig mintegy 1200 megawatt teljesítményű napelem került az USA tetőire három hónap alatt

Az év végén újabb csúcs várható, általában az éves forgalom több mint 40 százaléka ilyenkor fogy, hogy az elérhető támogatásokat még kihasználják.

A lakossági rendszerek eladása mintegy 12 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. Ez a panelek csökkenő árainak és növekvő népszerűségüknek köszönhető, ráadásul a támogatások is egyre inkább elérhetővé teszik a napenergiát hasznosító rendszereket.

Nem lakossági, hanem kereskedelmi és kormányzati rendszerek terén még nagyobb a fejlődés, 24 százalékkal többet telepítettek, mint egy évvel korábban. Érdekesség, hogy a legnagyobb mértékű telepítés idén egy déli és egy északi államban, Kaliforniában és Massachusettsben volt.

Az idei év végére Körülbelül 3,2 gigawatt összteljesítménye lesz a telepített napelemeknek, és a felmérések szerint jövőre 4 gigawatt, 2014 végére 5,4 gigawattnyi elektromos áramot termelnek az USA napelemei.

süti beállítások módosítása