A kistermelők támogatására és szövetkezeteken keresztül történő megerősítésükre hívta fel a figyelmet Fernanda Guerrieri, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője a 32. Élelmezési világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
 
A világszervezet képviselője kifejtette: a kistermelők jelentősége hatalmas a világ élelmiszertermelésében, a megtermelt élelmiszerek 60-70 százalékát állítják elő. Hangsúlyozta azt is – figyelembe véve a termőföld területének csökkenését, valamint a környezet védelmét is –, a világ növekvő népességének élelmiszerrel való ellátásához javítani kell az élelmiszerlánc hatékonyságát.
 
A FAO adatai szerint világszerte 870 millióra tehető az éhezők száma, és ebbe a számba beleértendők azok a mélyszegénységben élők is, akik nem jutnak megfelelő minőségű táplálékhoz. Az éhezők túlnyomó többsége három országban, Indiában, Kínában és Indonéziában él. Ezzel szemben viszont a megtermelt élelmiszerek 40 százaléka hulladékká válik a termelés, tárolás vagy feldolgozás során.
    
Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke úgy vélekedett, ahhoz is összefogásra van szükség, hogy a feleslegessé váló élelmiszer egy részét hasznosítani lehessen, például a rászorulókhoz történő eljuttatással, vagy akár bio-üzemanyagként.
 
Ehhez az élelmiszerláncban résztvevők, civil szervezetek és kormányzati szervek széleskörű együttműködése és az információ áramlás megszervezése szükséges. Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer hulladék keletkezik, és ebből az egyesület mindössze ezer tonnát tud megmenteni.

süti beállítások módosítása