A Mol május közepétől országszerte mintegy 100 benzinkútjánál kezdte el gyűjteni a használt háztartási sütőolajat, amiből bioüzemanyagot állít elő. Azonban van, aki nem értette a felhívást, és más módon gondolta hasznosítani a sütőolajat.

Június elején Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, pontosabban Mályi községben azért fogott el a rendőrség egy 44 éves férfit, mert az használt étolajjal üzemeltette autóját. A rendőröknek feltűnt, hogy a norvég rendszámmal közlekedő jármű után még több száz méterrel is érezhető, égett olajszag terjengett.

Miután megállították, a motorban a használt étolaj tisztítására szolgáló szűrő- és szivattyúrendszert is találtak. A gépkocsiban összesen 132 liter étolaj-gázolaj keveréket foglaltak le, ebből a tankjában 60 liter volt található.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a jövedéki törvény megsértésének vádjával indított eljárást a férfi ellen. Ugyanis ha az étolajat a gépjárművekben égetik el, azt ugyanúgy jövedéki adó terheli, mintha gázolaj volna (literenként közel 100 forint adótartalommal). Amennyiben ezt valaki nem fizeti ki, törvénysértést követ el.

A férfi Norvégiában szakács, és mint elmondta, ott még örülnek is, ha az étteremből elviszi és egyéb módon felhasználja az olajat. A jelenlegi magyar törvények alapján azonban férfi több tízezer forintos bírságra számíthat.

Európa más országaiban nem számít újdonságnak vagy meglepőnek a használt olaj ilyen jellegű felhasználása. Az ausztriai Grazban például a közlekedési vállalat autóbuszait tankolják vele, míg Angliában bárki adómentesen használhatja, amennyiben az éves mennyiség nem haladja meg a 2500 litert.

süti beállítások módosítása