A próbaüzemmel hamarosan elindul a holland Kurstjens B.V. több mint 2,5 milliárd forintos költséggel épített első közép-európai biogázüzeme Somogy megyében.

A Várdán létrejött erőmű-beruházással elsősorban a környékről származó szennyvíziszapot, trágyát, különböző élelmiszer-, valamint zöld hulladékot akarják átalakítani energiává. Terveik szerint az így termelt energiával fűtenék az exportra termelő holland kertészetet is.

Ez a 12 nagy alapterületű üvegházzal induló, 1,5 milliárdos beruházás a második ütemben készül majd el. A tervek szerint kezdetben mintegy 60, később pedig várhatóan mintegy 100-120 főt foglalkoztatna a biogázüzem.

A cégnek nem ez lesz az első ilyen jellegű üzeme, hiszen a Benelux államokban már több hasonló létesítményt működtetnek. A magyarországi beruházást sem hírtelen ötlet alapján valósították meg, hiszen már öt évvel ezelőtt hozzákezdtek a program előkészítéséhez.

Az üzem rövidebb idő alatt is létrejöhetett volna, de a szükséges hatósági engedélyeket a tervezettnél jóval lassabban tudták beszerezni, és hiába teremtenek a beruházással munkahelyeket, az építkezéshez sem központi, sem uniós támogatást nem kaptak.

Ennek ellenére a Kurstjens tervei között a közeljövőben több hasonló üzem építése szerepel a közép-kelet-európai térségben.

süti beállítások módosítása