A kaliforniai Palo Alto városi tanácsa a héten szavazta meg, hogy a város energiaszükségletét tiszta, megújuló energiaforrásokból fogja biztosítani, azonnali hatállyal 100%-ban átállnak a szén-mentes energiára. Palo Alto jelenleg is saját tulajdonúan birtokolja az összes közművet, ami így lehetővé teszi annak ellenőrzését, honnan jön az energia.

A Kalifornia államban, Santa Clara megye északnyugati részén található város jelenleg is energiafelhasználásának 50%-át vízenergiából nyeri. A tervek szerint emellett azonban szél- és napenergiát is vásárolnak, valamint a hulladéklerakók által létrejövő metángázt is felhasználják.

Greg Scharff Palo Alto polgármestere elmondta, a város korábban is vezető volt a széndioxid-kibocsátások visszaszorításában, de amikor rájöttek, hogy el tudják érni a működésüket kibocsátás nélkül is, azonnal elkezdtek lépéseket tenni ez ügyben.

A szakember szerint az éghajlatváltozás egyik fontos kihívása a generációnknak, és reményét fejezte ki, hogy tetteik másokat is példakövetésre sarkallnak.

A tisztajövő.hu cikke szerint további pozitívum, hogy ezért a változásért a lakosoknak nem is kell nagy árat fizetniük, a jelenlegi becslések szerint évi három dollárral lesz több az átlagos háztulajdonosok energiaszámlája.

Palo Alto város az Amerikai Egyesült Államokban, Kalifornia államban, Santa Clara megye északnyugati részén, a San Francisco-öböl partján. Neve az El Palo Alto nevű mamutfenyőből ered, amely a város élő jelképe. Itt működik a Stanford Egyetem egyik részlege, ugyanakkor a Szilícium-völgy több informatikai vállalatának is központja, mint a Hewlett-Packard, VMware vagy a Tesla Motors.

süti beállítások módosítása