A cég által kiírt pályázat alapján biztosan egy fantasztikus és futurisztikus végeredmény lesz, amely mögött egy elektromos hajtás lapul. Érdekesség, hogy az autót kormány nélkül, úgynevezett bottal (joystick) irányíthatnánk. A golf sokak számáras egyébként is egy érdekes sport, hiszen egy kis golyót kell beütni egy távoli kis lyukba.

Mindezt egymás után többször. Ugyanakkor a golfautókról nem mondhetjuk el, hogy maguk lennének az érdekesség mintapéldányai. A világ legjelentősebb golfpályáin található négykerekű járműveknél nincs unalmasabb: nulla kreativitás, semmi élvezet, a megjelenés hiánya.

A Mercedes-Benz Vision Golf Cart névre hallgató jármű azonban egyszerre kínálhat luxust, sportosságot, kreativitást, élvezetet és megjelenést. A tisztajövő.hu cikkéből kiderül, a közelmúltban elindított pályázat a szenvedélyes tervezőket arra kéri, hogy engedjék szabadjára a fantáziájukat és álmodják meg a világ első komoly golfautóját.

Az elektromos motorral felszerelt járműben természetesen minden olyan technológia megtalálható lenne, mint az iPhone dokkoló Bluetooth és USB interfésszel. A légkondicionáló és a remek minőségű hangszórók szintén az alapfelszereltség közé tartoznának. Az akkumulátorokat pedig napenergiával, és a klasszikus dugós megoldással is feltölthetjük majd.

süti beállítások módosítása