Már Brüsszelből is „látszik”, hogy az Európai Unió tagországai közül a megújuló energia arányának növelésében Magyarországnak a legrosszabbak a mutatói. Ha a tendencia folytatódik, valószínűleg azt a keveset sem tudjuk teljesíteni, amit az unió felé 2020-ig vállaltunk.
 
Pierre Tardieu, az Európai Szélenergia Társaság (EWEA) vezető koordinátora a hvg.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, jól látható, hogy hazánk, hiába az egyik legkevésbé ambiciózus célt határozta meg, még erről a vállalásról is kezd lecsúszni, és nem tudja az időarányos célokat teljesíteni.
 
A probléma azonban több közép-európai országban is tapasztalható, és a szakember szerint ennek legfőbb oka, hogy a döntéshozók és az iparág között nem megfelelő a párbeszéd. Véleménye szerint Magyarországon a kormányváltás óta voltaképpen nincs kapcsolat, ami egyik félnek sem jó. Ugyancsak furcsának találja, hogy nálunk visszamenőlegesen is változnak a jogszabályok, és ezzel nagyon elbizonytalanítjuk a befektetőket is.
 
Magyarországon két alapfeltétel sem adott: nincs állami támogatás a zöldenergia termeléshez kapcsolódóan és a rendszer nem átlátható. Ennek köszönhetően az iparági befektetők bizalma jelentősen csökkent a kormány iránt. Az EWEA szerint, ha nem lesz rövid időn belül változás e téren, komoly gondjaink lehetnek a 2020-ig elfogadott megújulós célszám teljesíthetőségével. Ezek után nem meglepő, hogy a régióból Románia és Lengyelország sokkal vonzóbbá váltak az iparági szereplők számára.
 
Tardieu szerint Magyarország előtt két út van. Ha optimistán nézi, akkor végre pozitívan változik a hazai szabályozás. Ha azonban továbbra is a jelenlegi módon haladnak a dolgok, annak kötelességszegési eljárás lehet a vége, ami senkinek nem lenne jó.
 

süti beállítások módosítása