A Formula E néven futó sorozatot már most nagy érdeklődés övezi, noha a 2014-ben rajtoló mezőnyből eddig csak három csapat erősítette meg hivatalosan a részvételét. Könnyen lehet, hogy női versenyzője is lesz a jövőre startoló elektromos sorozatnak, miután Yuki Shiraishi egyértelművé tette a szándékait.

Az eredeti tervek szerint a csapatok 2014-ben 10 nemzetközi főváros utcáin fognak versenyezni az elektromos autókkal. Mint arról a tisztajovo.hu korábban beszámolhatott, a Spark-Renault végső prototípusa a jövő hónapban megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon fog bemutatkozni.
 
Az 1989-ben született japán Yuki Shiraishi biztosan ott szeretne lenni a rajtrácson jövőre. Egyelőre azonban nem tudni, hogy ezt melyik csapat színeiben teheti meg. A versenyző 7 évesen a motokrosszban kezdte a pályafutását, majd 18 esztendősen a Suzuka Circuit Versenyzői Iskolában tanult, és megnyerte az ázsiai Formula Renault bajnokságot.
 
Yuki tapasztaltnak számít a formula autók világában, hiszen korábban az F3-ban és a GP2-ben is tesztelt már. A Fromula E a hollywoody hírességek körében is népszerű, hiszen korábban Cameron Diaz és Leonardo DiCaprio is elkötelezte magát mellette.
 
A Renault, a Williams és az Andretti Autosport már korábban jelezte részvételét a sorozaton, és a napokban az is kiderült, hogy a Kétszeres IndyCar-bajnok brazil Gil de Ferrant lesz a Formula E nagykövete, akinek elsősorban Észak-Amerikában szánnak fontos szerepet a sorozat népszerűsítésében.

süti beállítások módosítása