Jól halad a MIVÍZ szennyvíztisztító telepén épülő biogázüzem beruházása. A műszaki tartalom ugyan időközben változott, a cél azonban továbbra is zöld energia előállítása és a szennyvíziszap hasznosítása. A létesítmény összköltsége 2,1 milliárd forint, melyhez a több mint 1 milliárdos támogatást a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázati rendszeréből nyerte el a beruházó Biogas-Miskolc Kft.

A cég eredetileg 2011-ben a WIS Zrt. 60, míg a Bioenergy-Miskolc Kft. és a MIVÍZ Kft. 20-20 százalékos tulajdonrészével alakult. A minap.hu cikkéből kiderül, 2012 közepére a MIVÍZ kivásárolta a WIS részét, majd az év végére a Miskolc Holding Zrt. a Bioenergy 20 százalékát, így száz százalékban önkormányzati tulajdonú céggé alakult a Biogas Miskolc, mely a Holding tagvállalata.

Az önerő biztosításához a cég nyert 443 millió forintot, de további támogatásra is pályáznak. Megváltozott a beruházás műszaki tartalma is. Mint Egri Zoltán a cég ügyvezetője elmondta, a terveket túl nagyra méretezték, az elképzelés ugyanis az volt, hogy 50 ezer tonna lesz az éves kapacitása. A MIVÍZ szennyvíztisztító telepén azonban csak 20 ezer tonna szennyvíziszap keletkezik évente, a további 30 ezer tonna biztosítása máshonnan túlságosan költséges lett volna.

Emiatt döntöttek az áttervezés és más műszaki megoldások választása mellett. 35 ezer tonnás éves kapacitást állítottak be, úgy, hogy a pályázatban vállalt mutatók is teljesüljenek. A telepen termelt szennyvíziszap mellett a közeli településekről szeretnének még beszállítani, illetve alkalmassá teszik a rendszert az élelmiszerhulladék fogadására. A városban működő konyhák élelmiszerhulladéka mellett olajat, zöldséget, lejárt szavatosságú ételeket is fel tudnak majd használni.

Terveik szerint olyan berendezést telepítenek, amelyik a dobozos, de még a konzerv élelmiszert is szét tudja aprítani és különválogatni. Az ezekből összeálló mix jobban gázosodik, mint maga a szennyvíziszap, ezért a megfelelő indikátorokat el tudják érni. Az ügyvezető kiemelte, mivel kisebb, így kompaktabb is a biogázüzem, mivel pedig már önkormányzati tulajdonban van, nem kell annyi kiszolgáló épületet sem építeni és akkora területet sem foglal a szennyvíztisztító telepen, mint a korábbi tervek szerint.

A konkrét építési munka március 19-én indult, jelenleg az utolsó simításokat végzik a rothasztó tornyokon, illetve a gépház és a lépcsőház is majdnem készen van. A kiszolgáló épületek és a technológia telepítése is külön közbeszerzési eljárásokat igényel, de már ezek is folyamatban vannak, így az ügyvezető nem látja akadályát, hogy a terveknek megfelelően, jövő március 15-én el tudjon indulni a próbaüzem.

Ez hat hónapig tart majd és utána már teljesen élesben működhet az üzem. Az ebben megtermelt gázt tartályban tárolják, illetve két gázmotorral hasznosítják, melyek villamos energiát állítanak elő. Ezt elsődlegesen a szennyvíztisztító telepen hasznosítják majd, míg a felesleget kitáplálják a hálózatba. Teljesen zárt a rendszer, így szaghatás szinte egyáltalán nem lesz. Jelenleg a keletkező szennyvíziszapot Budapestre szállítják, így erre a kényszerű megoldásra sem lesz már szükség.

süti beállítások módosítása