A FŐGÁZ CNG Kft. (FŐGÁZ) és az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. (MAN) egy sűrített földgáz (CNG) üzemű buszt biztosít tesztelésre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) és a VOLÁNBUSZ Zrt. számára. A két hónapig tartó próbaüzem alatt a CNG busszal a fővárosban és az elővárosi közlekedésben lehet majd találkozni.

A CNG, azaz sűrített földgáz alapú közlekedés a dízel- és benzinüzem olyan környezetbarát és gazdaságos alternatívája, amely világszerte egyre nagyobb szerepet játszik a  tömegközlekedésben. A technológia hazánkban ugyan nem ismeretlen, de a használata még alig elterjedt.

A tömegközlekedésbe állított első MAN Lion's City A37 típusú, CNG üzemű busz tesztjárata március 26-án indult el. A május végéig tartó tesztidőszak alatt egy hónapot elővárosi körülmények között, Budapest-Maglód útvonalon, egy hónapot pedig városi körülmények között használják majd a járművet a közösségi közlekedésben. Így első kézből, és ami még fontosabb, üzemi körülmények között ismerhetik meg a CNG hajtású buszok technológiáját, valamint saját tapasztalatokat szerezhetnek a sűrített földgáz előnyeiről.

A FŐGÁZ sajtóközleményéből kiderül, a cég további nem titkolt szándéka, hogy a jármű, mozgó reklámtáblaként, a fővárosi lakosság figyelmét is felhívja a CNG hajtás nyújtotta előnyökre, hiszen sokan nem tudják, hogy nem feltétlenül kell átalakítani autójukat, mert akár gyári CNG hajtású személyautót is vásárolhatnak, ezzel az üzemmóddal pedig üzemanyag- költséget takaríthatnak meg.

A földgázüzemű járművek mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból előnyös megoldást biztosítanak az üzemeltető számára. A CNG hajtású buszok hagyományos társaikhoz képest jelentősen kevesebb üvegházhatást fokozó gázt (széndioxid, szénmonoxid, nitrogénoxidok, nem metán szénhidrogének) juttatnak működésük során a levegőbe. A korom kibocsátásuk szinte nulla, ami jelentősen hozzájárulhat a városi levegőben található magas szálló por koncentráció csökkentéséhez.

süti beállítások módosítása