Hatalmas napenergetikai programba kezdett az egyik legnagyobb európai autógyártó cég, a Renault. Hat franciaországi gyárában, összesen 59 megawattnyi energiatermelésre képes napelem-rendszert állított fel, de más országokban is naperőműveket szándékozik telepíteni autógyárai mellé.

A Renault bejelentette, hogy 60 focipályát elfoglaló, 59 megawattos teljesítményű kapacitás lépett működésbe, ami segíti a céget egyik stratégiai célja, a helyszínen létrehozott energiára vonatkozó terveinek megvalósításában. A rendszereket a Douai, Maubeuge, Flins, Batilly, Sandouville és Cléon városokban található gyárakban helyezték el, az ipari napenergia-rendszerekre specializálódott Gestamp Solar és a Coruscant közreműködésével.

A program célja, hogy saját autógyárai energiaellátásáról gondoskodjon a megújuló energiaforrás felhasználásával. Még az idei évben több mint 300 ezer négyzetméternyi területet kíván igénybe venni Dél-Koreában is, illetve Spanyolországba is tervezi további két naperőmű telepítését. Valamint további megvalósíthatósági tanulmányokat rendelt marokkói, brazil, kolumbiai, chilei, szlovén és román egységei esetében is a naperőművek telepítésének lehetőségeiről.

A már elkészült naperőműveivel és a tervbe vett naperőmű-telepítési programjával a Renault a világ legnagyobb napenergetikai programját célozza meg. Azonban nem ez az első példa az alternatív energiaforrás felhasználására az autógyár óriás életében: az elektromos autók gyártásában elsők között szerepelt a Renault.

A Renault nem fedte fel a beruházás  értékét, azonban kijelentette, hogy az új napelemek körülbelül 200 tonna szén-dioxid kibocsátását előzik meg évente. Ráadásul az üzembeállított naperőművek úgy lettek kialakítva, hogy fedélként is szolgáljanak az elszállításra váró új gépjárművek számára.

süti beállítások módosítása