Jelentős, „zöld átalakuláson” mehet keresztül Koppenhága, az 1,2 millió lakosú dán főváros, mivel a helyi hatóságok terve szerint 2025-re a világ első széndioxid-mentes nagyvárosává teszik.
   
A város energiaellátását úgy szerveznék át, hogy az igények zömét szélből, biomasszából és bioüzemanyagokból fedeznék. Az intézkedéssorozat lehetővé teszi majd, hogy a város 2,5 millió tonnával csökkentse éves szén-dioxid kibocsátását, és a zöldenergia-ipar a főváros növekedésének motorja legyen.
 
Koppenhága már idén, a tervezettnél három évvel előbb elérte azt a korábban meghirdetett középtávú célját, hogy 2015-ig a szén-dioxid-kibocsátását a 2005-ös szint 20 százalékára csökkentse. A város vezetői szerint a második cél elérése viszont már sokkal nehezebb lesz, és kemény döntések nyomán valósítható meg.
   
Frank Jensen, Koppenhága polgármestere cáfolta, hogy a környezetbarát politika korlátozná a gazdasági növekedést. Véleménye szerint a zöld növekedés valójában fellendítheti a gazdasági fejlődést és az életminőséget. „Nem csak a zöld termékekről és szolgáltatásokról van szó, az átalakulás a korlátozott erőforrásaink hatékonyabb felhasználását is szolgálja. Hosszútávon ez a folyamatos növekedéshez vezető egyetlen út. – hangsúlyozta Jensen.
   
Steen Gade, a dán parlament éghajlat- és energetikai bizottságának elnöke szerint jó kilátásaik vannak arra, hogy nagyon sok, szélkerék által generált villamos energiát termeljenek Dánia, sőt, hosszútávon akár Európa számára is. A koppenhágai kikötő közelében fekvő Middelgrunden szélpark húsz szélkereke a 40 megawattos kapacitásával 40 ezer háztartásnak szolgáltat elég villamos energiát a fővárosban. A parti és a part menti szélturbinák összes kapacitása 2010-ben 3,8 gigawatt volt, ez az ország teljes áramszükségletének a 25 százalékát jelenti.
   
Tavaly novemberben Dánia balközép koalíciós kormánya merész tervbe kezdett, amelynek célja 100 százalékban megújuló energia felhasználása az energetikai és a fuvarozási szektorokban 2050-re. E terv szerint 2020-ban a szélenergiának kell adnia az összes megtermelt áram 50 százalékát. Emellett a dán kormány támogatja más megújuló energiaforrások fejlesztését is, mint amilyen a nap-, a biomassza és az árapály energia.
 

süti beállítások módosítása