Az European Wind Energy Association (EWEA) kimutatásai szerint 2011-ben 9616 megawatt kapacitású új szélerőművet telepítettek , így már összesen 93 957 megawatt energiát termelnek Európában. Ennyiből az Európai Unió áramigényének 6,3%-át fedezni lehet.

A 2011-es 21,4%-os növekedés – a gazdasági válság ellenére – szinte megegyezik az egy évvel korábbival, akkor 9648 megawattnyi új szélenergia kapacitást telepítettek. A szélenergia-ipar 1995-től napjainkig átlagosan 15,6%-os évi növekedést produkált. Ugyanakkor ahhoz, hogy az EU által előírt tervek megvalósuljanak, még nagyobb növekedésre lenne szükség.

Amíg Németországban – amely vezet az EU-ban a telepített teljesítmények tekintetében – és Svédországban a szárazföldi telepítések mutatnak növekvő tendenciát, addig Angliában a nyíltvízi kapacitás növekszik.

Ezzel szemben Franciaországban és Spanyolországban csökkent a szélenergiával kapcsolatos beruházások száma, de a két ország még így is benne van az európai élmezőnyben.

A múlt év során a telepített villamos energiatermelő kapacitás 35 468 megawattal nőtt az EU-ban, így az összesen már 895 878 megawatt, amelyből a szélenergia 10,5%-ot, míg az összes megújuló energia már 31,1%-ot tesz ki.

süti beállítások módosítása