Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől bevonták az emisszió kereskedelembe (ETS). Az ingyenes kvóta kiosztásakor a Malév 2012- re az éves kibocsátása 85 százalékát kapta meg. A Malév vizsgálja, hogy milyen hatással lesz az emisszió kereskedelem a cég árazási politikájára 2012-ben, valamint a nemzetközi iparági reakciókat is értékeli.

A légitársaságok ingyenes egységeket kapnak meghatározott referencia értékek alapján, amit a 2004 és 2006 közötti kibocsátások alapján határoztak meg. A január elsején kezdődő naptári évre a referenciaérték tonnakilométerenként 0,00068 kibocsátási egység. Ez 2013. január elseje és 2020. december 31. között 0,00064 egységre mérséklődik tonnakilométerenként.

Ugyanakkor a légitársaságok nemzetközi szövetsége, a IATA kifogásolta az intézkedést, amely számításai szerint a légiközlekedési iparág ETS miatti éves költsége 2020-ra 2,8 milliárd euróra emelkedik az idei 900 millióról. Ezzel a döntéssel a légitársaságok is rákényszerülnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ellenkező esetben - a kvótavásárlás miatt - növekszenek költségeik.

A Ryanair diszkont légitársaság már bejelentette, hogy pótdíjat vezet be a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó uniós szabály miatt. A társaság közlése szerint január 17-étől fejenként és utanként 25 eurócentet tesznek rá a jegyárakra. Számításaik szerint az új szabályozás az idén 15-20 millió euró többletköltséget jelent a légitársaság utasainak.

A Lufthansa már január elején jelezte, hogy a szén-dioxid-adó bevezetésének költségeit kénytelen az utazóközönségre hárítani, ez a csoporthoz tartozó légitársaságok számára az idén 130 millió eurót jelent. A Delta Air Lines 3 dollárral emelte Európába közlekedő járatainak jegyárát az ETS kiterjesztése miatt.

süti beállítások módosítása