Az Egyesült Államok továbbra is hatalmas erőfeszítéseket tesz a megújuló energiák hasznosítása érdekében. Ennek ékes példája, hogy szeptember végén az energiaügyi minisztérium a korábban elindított gazdaságélénkítő program keretein belül 4,75 milliárd dolláros hitelgaranciát biztosított négy napenergia-projekt számára.

A program miatt azonban a területért felelős minisztert erős kritikák érték a republikánusok részéről, miután az egyik jelentős, több mint félmilliárd dolláros támogatásban részesített amerikai napelemgyártó, a Solyndra nemrég csődöt jelentett és elbocsátotta 1100 munkatársát.

Az eset komolyságát mutatja, hogy az energiaügyi minisztérium mellett még az FBI is nyomozást indított a csőd kapcsán. A minisztériumnak a múlt hónap végéig volt módja arra, hogy a korábbi gazdaságélénkítő program keretein belül hitelgaranciák nyújtásával támogasson megújuló-energia beruházásokat.

A most jóváhagyott projektet megelőzően mintegy 25 nap-, szélenergia vagy geotermiában érdekelt amerikai vállalkozás részesült a program támogatásában, összesen 11,4 milliárd dollár értékben.

Ezek között volt a világ legnagyobb raktárterületével rendelkező Prologis társaság is, amely részleges hitelgaranciát kapott. Ez 80%-át fedezi annak a 1,4 milliárd dolláros hitelnek, amelyből 28 államban mintegy 750 épületre kiterjedő napelem-telepítési projektet terveznek végrehajtani.

süti beállítások módosítása