Hiába hoz fel évek óta számos érvet az EU a zöldebb Európa mellett, az Európai Parlamentben elbukott az a javaslat, amely szerint az EU 2020-ig nem húsz, hanem harminc százalékkal csökkentené szén-dioxid kibocsátását.

Az eredetileg angol, német és francia képviselők által benyújtott indítvány 347 ellenszavazattal bukott meg a szavazás során. A szakemberek javaslatát – miszerint növelni kell az EU szén-dioxid kibocsátás-csökkentésének 2020-ig teljesítendő célértékét már a múlt hónapban meg kellett volna vitatni, de végül július elejéig tolták a döntést a képviselők.

Amint azt a javaslat támogatói elmondták, a kibocsátás-csökkentési célérték növelését az indokolta, hogy az Európai Bizottság által 2050-ig elhatározott 80százalékos kibocsátás-csökkentési célérték eléréséhez szükséges lenne, ha a tagállamok további áldozatokat vállalnának, mivel a jelenlegi tempóban ez a vállalás elérhetetlen.

Szakemberek szerint 270 milliárd eurós befektetésre lenne szükség 2020-ig, miközben a fosszilis energiahordozók vásárlásán 320 milliárd eurót takarítana meg az Unió, ami ötvenmilliárdos nyereséget jelentene.

Ezzel szemben az ellenzők úgy vélik, az EU kibocsátás-csökkentési célértékének növelése versenyhátrányba hozná az európai nemzetgazdaságokat, különösen a magas emissziójú ipari vállalkozásokat, amelyek el is hagyhatják emiatt a térséget. Ez utóbbi táborba tartozik többek között a soros uniós elnök Lengyelország is.