A legújabb tanulmányok alapján érdemes szélerőművet telepíteni oda, ahova már korábban napelemes rendszert is telepítettek. Korábban úgy vélték, hogy a szélerőmű árnyékolása miatt veszteséges lehet a naperőmű, de kiszámították, nagyobb a haszon, mint a veszteség.…

Értékesítené 9 amerikai államban meglévő 16 szélerőmű-parkját a British Petrol, részben azért, hogy törleszteni tudja a 2010-es olajkatasztrófa miatt eddig kirótt több tízmilliárd dolláros büntetéseket. Az olajtársaság ezen túl így akarja leépíteni a megújuló energia…

Az Egyesült Államok eddig is élen járt a megújuló energiák felhasználásában, és vezető szerepét a jövőben sem szeretné feladni. Ennek érdekében 2013 nyarán Maine partjainál megkezdik első úszó szélturbinájának tesztjeit. A helyszín nem véletlen, hiszen a Maine-öböl 156…

A világgazdasági válság ellenére az Európai Szélenergia Szövetség 2013-as, évenként megrendezett, legnagyobb és legrangosabb konferenciájára eddig 25%-kal többen jelentkeztek, mint azonos időszakban a 2012-esre. A jelentkezési adatok pozitívak, így 2013-ban jó eséllyel megdől…

A sztyeppék országában is végre ráébredtek arra, hogy valóságos paradicsoma a szél- és a napenergiának. Egyes felmérések szerint e két energiaforrásnak olyan potenciálja van Mongóliában, hogy Ázsia jelentős részét elláthatná villamos energiával.  Mongólia jelenleg…

A megújuló energiafajták közül Németországban a szélenergia, s azon belül is a tengerparti erőművek nagyarányú  térhódítása várható – derült ki a stuttgarti központú  IFUA Horváth & Partners vállalatvezetési tanácsadó cég felméréséből. A…

Európai rekordot jelentő, 540 megawatt beépített teljesítményre emelkedett egy új turbina üzembe helyezésével a hét végén a romániai Fekete-tenger partján, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) által felépített Fantanele-Cogeleac szélerőmű-park teljesítménye.  A már működő…

Az Európai Unió  is beszállt a napelem-háborúba és dömpingellenes eljárást kezdeményezett a kínai gyártókkal szemben. Jóllehet a kínai kereskedelmi-minisztérium sajnálatát fejezte ki az esettel kapcsolatban, a Kínában lévő európai cégek azonban megtorló…

A világ legnagyobb, 339 turbinából álló  tengeri szélerőművének terveit nyújtotta be a napokban a Moray Offshore Renewables a skót kormányhoz. A Moray Firth megépítésének várható összköltsége közel 1600 milliárd forint. Az erőmű 1,5 gigawattos teljesítményével…

Valamivel több, mint 50 millió kilowattnál tart a termelt áram mennyisége – jelentette az első félévről a kínai állami áramellátó hálózatot üzemeltető vállalat az ország szélerőműveiből a hálózatnak termelt és oda juttatott áramról. Kínában remélik, hogy három…

Az autók még nem szélkerékkel mennek, de közvetve már ilyen berendezéstől is kaphatják hajtóerejüket. Barcelonában augusztus végén felavatták Európa első olyan töltőállomását, amelyen az elektromos üzemű autókat működtető villamos energiát szélerőmű segítségével…

Amíg pár évtizede az afgán vagy az iraki háború „dönthetett” az amerikai elnökválasztásban, addig mostanra előfordulhat, hogy idén novemberben a megújulóenergia-programok döntenek. Mostanra ugyanis a megújuló energiák - mindenekelőtt a szél- és a napenergia -, nem…

Miután az európai államok támogatóképessége kimerülőben van, egyre több olyan cég száll be a megújuló energiaforrások piacára, amelyekről korábban elképzelhetetlen volt, hogy érdekeltek lesznek ezen a területen. A svéd IKEA az idei év eddigi legnagyobb szárazföldi…

Az argentin kormány a következő 8 évben 1 GW-ra emelné a dél-amerikai ország szélenergia-termelését, és ezzel egyúttal 10 ezer új munkahelyet teremtene. A hosszú távú program még csak a tervezés szakaszában van, de jelentős szerepet szánnak benne a magánszektornak is.…

Újabb teljesíthetetlen és emiatt automatikusan büntetéssel járó feltételeket szabna a szélerőművek számára a villamosenergia-rendszert irányító MAVIR iparági egyeztetésre bocsátott koncepciója – áll a Magyar Szélenergia Ipari Társaság (MSZIT) május közepén kiadott…

A világ évről-évre fejlődik, és a változásoknak köszönhetően kevés dolog állandó. Az egyik ilyen, hogy a gyerekek kedvence akárcsak ötven éve, most is a Lego. A dán játékgyártó a közeljövőben a színes kockák mellett a megújuló energiák piacára is betörne. A…

Az European Wind Energy Association (EWEA) kimutatásai szerint 2011-ben 9616 megawatt kapacitású új szélerőművet telepítettek , így már összesen 93 957 megawatt energiát termelnek Európában. Ennyiből az Európai Unió áramigényének 6,3%-át fedezni lehet. A 2011-es 21,4%-os…

Dánia már a 90-es években jelentős lépéseket tett a szélenergia minél nagyobb hasznosítása érdekében. Annak fényében, hogy az ország a Föld egyik legszelesebb és legzöldebb állama, nem csoda, hogy már az ezredfordulón úgy tervezték, 2030-ra az ország energiaszükséglete…

A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium tanulói talán nem is tudják, hogy az ország egyik „legzöldebb” iskolájába járnak. Az iskolájuk energiaellátásának ötödét ugyanis szélgenerátorokból és napelemekből álló hibrid rendszer termeli meg.A 15 millió…

Az Európai Unió eddig is számos dologgal próbálta felhívni a figyelmet a zöld energia felhasználására. Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) azonban úgy számol, 2050-re akár az Unió áramszükségletének a felét is lehetne szélenergia által biztosított forrásból…