Napjainkban is vitatkoznak róla, és továbbra sem született közmegegyezés arra vonatkozóan, hogy a vonatok mennyivel környezetbarátabbak az autóknál vagy a repülőknél. Egyes Kkutatások azonban határozottan állítják, hogy kimondottan szükséges a vasút részesedését növelni…

Megalakult az első biogyógyszergyár

Címkék: usa európa

2013.01.25. 10:34

Megkezdte működését az első önálló biogyógyszer vállalat az AbbVie. Ebből az alkalomból az AbbVie vezetői több mint 40 országból érkező munkatársakkal és betegek együtt nyitották meg a 2013-as évi kereskedést a New York-i Értéktőzsdén.Gazdag, 125 évre visszatekintő…

Tekintettel arra, hogy az épületek felelősek Európa széndioxid-kibocsátásának 40 százalékáért, egyre nagyobb az érdeklődés a fenntartható megoldások iránt. Ilyenek például az aktív házak, amelyek nincsenek negatív hatással a környezetünkre. A koncepció egyik fontos eleme,…

A Német Biogáz Szakmai Szövetség (FvB) tájékoztatója szerint 2012-ben mindösszesen 269 új biogázüzem épült az országban a tavalyelőtti 1310-el szemben. Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozta a német biogázüzem-építő cégeket. A csökkenés oka, hogy a német EEG – a megújuló…

Norvégiában a hideg időjárás miatt különösen fontos szerepe van a fűtésnek. Így van ez annál a Trondheim melletti középiskolánál is, melynek fűtése egy modern kazánban elégetett fapellett és faapríték segítségével történik.A greenfo.hu cikkéből kiderül, hogy a…

Az Egyesült Királyság Energiaügyi és Éghajlatváltozással foglalkozó Minisztériuma (DECC) nyilvánosságra hozta a következő 5 évre szóló, a napenergiára és a biomassza-iparra vonatkozó terveit annak érdekében, hogy a befektetők megismerhessék a 2013-2017-es támogatási…

A világgazdasági válság ellenére az Európai Szélenergia Szövetség 2013-as, évenként megrendezett, legnagyobb és legrangosabb konferenciájára eddig 25%-kal többen jelentkeztek, mint azonos időszakban a 2012-esre. A jelentkezési adatok pozitívak, így 2013-ban jó eséllyel megdől…

A BP mégsem épít második generációs bioetanol-üzemet az Egyesült Államokban. A társaság menedzsmentje szerint ugyanis a részvényesi érdekeket jobban szolgáló beruházásokba fordíthatják a Floridába tervezett üzem felépítésére szánt 250-300 millió dollárt - írta a…

Európai rekordot jelentő, 540 megawatt beépített teljesítményre emelkedett egy új turbina üzembe helyezésével a hét végén a romániai Fekete-tenger partján, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) által felépített Fantanele-Cogeleac szélerőmű-park teljesítménye.  A már működő…

A legújabb kormányzati statisztikák alapján Dánia vezető szerepet tölt be a megújuló energiák felhasználása terén. A skandináv ország 2011-ben a szükséges elektromos áram több mint 40%-át megújuló energiaforrásokból állította elő. A Dán Energiaügynökség adatai…

A világon eddig egyedülálló vállalkozásba kezdett egy skót whiskygyártó cég. A lepárló üzemben keletkezett melléktermékeket bio-üzemanyaggá dolgoznák fel. A kísérleti eljárás során a biobutanol előállításához szükséges technológiát a Tullibardine az edinburgh-i Napier…

Az uniós Megújuló Energia Stratégiáról  és a transzeurópai energiainfrastruktúráról folytattak irányadó  vitát a tagállami küldöttségek az uniós Energia Tanács informális ülésén 2012. szeptember közepén, Nicosiában. A magyar delegáció, korábbi módosítási…

A világ legnagyobb, 339 turbinából álló  tengeri szélerőművének terveit nyújtotta be a napokban a Moray Offshore Renewables a skót kormányhoz. A Moray Firth megépítésének várható összköltsége közel 1600 milliárd forint. Az erőmű 1,5 gigawattos teljesítményével…

Az autók még nem szélkerékkel mennek, de közvetve már ilyen berendezéstől is kaphatják hajtóerejüket. Barcelonában augusztus végén felavatták Európa első olyan töltőállomását, amelyen az elektromos üzemű autókat működtető villamos energiát szélerőmű segítségével…

A környezetvédők hevesen bírálják a cseh kormány energiapolitikáját, amely egyértelműen az atomenergiától várja az ország ellátását a jövőben, és teljesen hátat fordít a megújuló energiaforrásoknak. Ezzel a döntéssel a kormány csődbe döntheti az ezen a területen…

Német kutatók szerint az európai biodízel üzemanyagok nem felelnek meg a fenntarthatósági kritériumoknak. Az EurActive beszámolója szerint a jénai Schiller egyetem professzorai úgy vélik az Európai Unió nem folytat transzparens politikát a bioüzemanyagokkal összefüggésben, és a…

A Siemens létrehozta minden idők leghatalmasabb szélkerék-lapátjait, és elkezdte azok szállítását a dán partok felé, ahol 2012 őszén tervezik üzembe helyezni a kész erőművet. Az egyenként 75 méteres lapátok szállítása valószínűleg a gyártásnál is komolyabb kihívást…

Története talán leggyengébb első félévét zárta a Solarworld, részvényeinek jegyzése 11 százalékkal esett a nagyon gyenge első féléves eredmények és a jövőbeni – igencsak borúlátó – kilátások közzététele nyomán. A társaság – az elmúlt időszakban…

A Szövetségi Energia-és Vízügyi Egyesület közzétett jelentése szerint a német áramszükséglet több mint negyedét megújuló energiaforrásokból fedezte az állam az év első felében. A most elért 25 százalékos érték egyben az eddigi legmagasabb érték.A legjelentősebb a…

A francia kormány több százmillió eurós programot jelentett be a gyengélkedő hazai autóipar támogatására. Növelik a környezetkímélő kocsik gyártásának szubvencióját, és hitelekkel segítik a beszállító kis- és középvállalatokat. A csomag fő célja, hogy a…

Miután az európai államok támogatóképessége kimerülőben van, egyre több olyan cég száll be a megújuló energiaforrások piacára, amelyekről korábban elképzelhetetlen volt, hogy érdekeltek lesznek ezen a területen. A svéd IKEA az idei év eddigi legnagyobb szárazföldi…

Jelentős, „zöld átalakuláson” mehet keresztül Koppenhága, az 1,2 millió lakosú dán főváros, mivel a helyi hatóságok terve szerint 2025-re a világ első széndioxid-mentes nagyvárosává teszik.    A város energiaellátását úgy szerveznék át, hogy az…

Oslo egyre nagyobb nagy hangsúlyt fektet a közlekedés különféle környezetbarát megoldásainak bevezetésére, mivel szakemberek számításai szerint a városban és környékén az üvegházhatást okozó gázok 80 százaléka a közlekedésből származik. Ennek egyik első elemeként öt…

Miközben Magyarországon évek óta arról megy a vita, hogy hol és mikor építsék fel az új nemzeti stadiont, addig Franciaországban olyan stadiont hoztak létre, amiről már most annyit beszélnek, mint ha számos nemzetközi sportversenynek adott volna otthont. A Le Havre városában…

Az ukrán parlament elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében 2013-tól a benzinhez kötelezőszerűen bioetanolt kell adagolni. Eszerint 2013. január 1-től minden Ukrajnában árusítandó benzinnek 5 %, 2014-től pedig 7 % bioetanolt kell tartalmaznia. „A Naftogaz…

süti beállítások módosítása