A jelenlegi feltételekkel, több mint másfélszeresére nőhet 2030-ra a globális energiaigény - derül ki egy nemzetközi esettanulmányból, melyet a Siemens és Horst Wiedelmann, a Müncheni Műszaki Egyetem professzora végeztek. Az energiaigénnyel együtt a széndioxid kibocsátás is…

Az egész előállítási és felhasználási folyamatot vizsgálva a kőolajból származó üzemanyag kevésbé szennyez, mint a bioetanol. Az Európai Unió nem csak az üzemanyagban a motorban történő elégetésével járó környezetszennyezést vizsgálta meg, hanem a keletkezéstől kezdve…

A képviselők felső határt szabnának a hagyományos bioüzemanyagok termelésének, és felgyorsítanák a bioüzemanyagok újabb generációjára való átállást. A hétfőn tárgyalandó változtatások célja, hogy csökkenjen a bioüzemanyagok egyre elterjedtebb termesztése által okozott…

A 2014-től induló BRIDGE kezdeményezés keretében 7 év alatt 3,8 milliárd eurót fordítanak ipari biotechnológia alapú fejlesztésekre az Európai Unióban, a pályázatok magyar vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek számára is elérhetők lesznek, közölte a Nemzeti…

Az Európai Bizottságban terjesztették elő a Tiszta energiák a közlekedésben elnevezésű csomagot, melynek része az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kiépítését előmozdító irányelv is. Azonban a tiszta üzemanyagok elterjedését ugyanakkor nagyban akadályozza, hogy…

A felmérésben megkérdezett hazai szakértők szerint a kormány inkább csak a jelszavak szintjén foglalkozik az energiahatékonysággal, de nem tesz komoly erőfeszítést az energiahatékonysági beruházások finanszírozására, és a mégoly szerény célkitűzések elérése sem…

A megújuló energiaforrások részarányának az uniós energiafelhasználásban 2030-ra a 30 százalékot kell elérnie – erősítette meg nem kötelező erejű határozatában az Európai Parlament a brüsszeli bizottság célkitűzését. Azt az elképzelést, hogy ez az arány 40-45…

Az Európai Parlamentben azt szeretnék, ha egységesebb lenne az EU tagországainak a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos politikája. A parlament illetékes bizottsága jelentést adott ki, amiben „integráltabb megközelítést” javasol a nevezett energiaforrásokkal kapcsolatban.A…

Ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) szerint annak köszönhetően, hogy az Európai Unió (EU) vámot vetett ki az Amerikai Egyesült Államokból az EU-ba szállított bioetanolra. Az Európai Tanács rendelete szerint az importőrök az…

Egy friss tanulmány szerint jelentős az Európai Unió lemaradása a járművek károsanyag-kibocsátása tekintetében. Ha az eredeti terveknek megfelelően valóban szeretnék környezetbarátabbá tenni a közlekedést 2025-ig, akkor fel kell gyorsítani a folyamatokat. A tanulmányt a…

Az Európai Unió most kiadott statisztikai adata szerint a megújuló energiát a 27 tagország együttesét nézve közel 50 százalékban a fa, illetve fahulladék adta az utóbbi években. Ennek megfelelően az EU-ban – 2010-ben – a fa, illetve hulladéka a teljes energiatermelésből…

Az Európai Parlament Kutatási- és Energiaügyi Bizottságának döntése értelmében 6 milliárd eurót fognak szétosztani a megújuló energiaforrásokra, az energiahatékonyságra, az okos hálózatokra és tárolásra koncentráló kutatási tevékenységekre.Ez az adat szinte biztosra…

A Toyota idén is részt vett az üzemanyagcellás elektromos járműveknek évente megrendezett kétnapos eseményen a franciaországi Strasbourgban. A japán autógyár az európai politikusoknak mutatta be hidrogén üzemanyagcellás járműveit.  Az ötödik alkalommal megtartott Drive…

Az Európai Bizottság új korlátok közé  kívánja szorítani a bioüzemanyag mezőgazdasági termelését a klímavédelemre és az élelmiszerellátási biztonságra gyakorolt negatív hatása miatt. Günther Oettinger energiaügyi biztos és Connie Hedegaard éghajlat-politikai…

Az Európai Bizottság legújabb terve szerint visszafogná az élelmiszer alapú bio-üzemanyagok előállítását, mivel azok akár több kárt is okozhatnak, mint hasznot. Az EU célja, hogy 2020-ig a közlekedéshez használt üzemanyag szükséglet 10%-át megújuló forrásokból fedezzék.…

A korábbi tervekkel ellentétben, az Európai Unió limitálhatja a növényi alapú bio-üzemanyagok előállítását. A Reuters információi szerint az ok roppant prózai: a kezdetekben feltételezettnél jóval kevésbé kímélik a környezetet, illetve túl nagy konkurenciát jelentenek az…

Gyors és határozott cselekvésre van szükség, hogy az élelmiszerárak emelkedése ne torkolljon katasztrófába – áll az ENSZ három szakosított mezőgazdasági és élelmezési szervezetének kedden közzétett közös felhívásában. A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági…

A Nemzeti Megújuló Energia Platform (MEP) szerint az Európai Bizottság késlekedése miatt nem indulhatnak meg időben a hazai megújulóenergia-hasznosítási programok. A MEP MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Európai Bizottság késlekedése nemcsak a klímaváltozás…

Már Brüsszelből is „látszik”, hogy az Európai Unió tagországai közül a megújuló energia arányának növelésében Magyarországnak a legrosszabbak a mutatói. Ha a tendencia folytatódik, valószínűleg azt a keveset sem tudjuk teljesíteni, amit az unió felé 2020-ig…

Az Európai Unió tagállamainak repülőtereit használó légitársaságokat január elsejétől bevonták az emisszió kereskedelembe (ETS). Az ingyenes kvóta kiosztásakor a Malév 2012- re az éves kibocsátása 85 százalékát kapta meg. A Malév vizsgálja, hogy milyen hatással lesz az…

Érdekes tanulmányt tett közzé a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ernyőszervezete, a BirdLife Europe. A nemzetközi szervezet szerint hiába fedezik az emberek Európa energiaigényét egyre nagyobb arányban megújuló forrásokból, sokszor ezek nem a leghatékonyabb,…

Az Európai Unio lengyel elnöksége által szervezett második Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésen ismét fő téma volt a bioüzemanyag kontra élelmiszer témakör. A szakminiszterek egyöntetű állásfoglalása, hogy bármennyire is fontos a biomasszára alapuló termelés,…

A koromkibocsátás és általában a légszennyezettség leghatékonyabban a környezetbarát üzemanyagokra való áttéréssel csökkenthető a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) szerint.Az Európai Parlament egy nemrégiben elfogadott állásfoglalásában arra kéri az…

Az Európai Unió eddig is számos dologgal próbálta felhívni a figyelmet a zöld energia felhasználására. Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) azonban úgy számol, 2050-re akár az Unió áramszükségletének a felét is lehetne szélenergia által biztosított forrásból…

Az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét jelenleg betöltő Lengyelország panaszt nyújtott be az Európai Bíróságnál az Európai Bizottságnak a szén-dioxid-kibocsátási kvóták 2013 utáni csökkentésére vonatkozó döntése ellen.Az EB még korábban, az 1990-es kibocsátási…

süti beállítások módosítása