December végén hat új közterületi, elektromos autókat töltő kútoszlopot adtak át Budapesten. Az egyenként mintegy 5 ezer euróba kerülő töltőoszlopokat az ELMŰ-ÉMÁSZ az E-Mobility Network tagjaival közösen, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ…

II. Albert monacói herceg eddig is számos olyan dologgal hívta fel magára a figyelmet, ami szokatlannak tűnik egy európai uralkodótól. 21 évesen már beutazta Európát és a Közép-Keletet, de vett már részt téli olimpián is, mint versenyző. Két éve az Antarktiszon is…

Az Opel év végére tervezte az új elektromos meghajtású modellje, az Ampera bemutatását. A modell - amelytől a márka megerősödését remélték - azonban műszaki problémák miatt késik. Hiába indult el több európai országban is a bevezető kampány, - és érkezett közel…

December első hétfőjétől immár a nagyközönség is igénybe veheti Párizsban az első elektromosautó-kölcsönző rendszert, az Autolib-et, amelyet a fővárosi önkormányzat a négy éve nagy sikerrel működő bérbicikli-hálózat mintájára hozott létre. A kéthónapos…

A Kangoo Z.E., a Renault elektromos kishaszongépjárműve elnyerte a „2012 Kishaszongépjárműve” címet. A díjat 22, erre a szakterületre specializálódott európai szakújságíró szavazta meg. A szavazás során most először hódította el a díjat elektromos gépjármű.A…

Az amerikai filmekben a fedett autóparkolók sokszor az 1960-as évek külvárosainak képét idézik. A Connecticut állambéli Plainville-ben felépített hasonló létesítmény azonban már a jövő autóinak jelenkori „parkolója”. A GE által felépített fedett autóparkoló…

Párizsban október első napjaiban megnyitotta kapuit a világ első önkiszolgáló elektromosautó kölcsönzője. Egyelőre még csak tesztüzemben, de december elején már hivatalosan is működne az Autolibnek keresztelt rendszer.Eleinte mindössze 66, a későbbiekben viszont mintegy 3000…

A „brit tudósok” sokszor kerülnek a viccek és egyéb élcelődések középpontjába, de úgy tűnik ezúttal tényleg remek találmánnyal rukkoltak ki. A Leeds-i Egyetem kutatói olyan olcsó, biztonságos és nagy teljesítményű új "zseléelemmel" rukkoltak ki, amely…

A június végén elrajtolt 89. Pikes Peak International Hill Climb elnevezésű hegyi versenyen egy 100%-ban elektromos Nissan Leaf is elindult. Az autót egy többszörös off-road bajnok, Chad Hord vezette.Az átalakított Nissan az elektromos jármű kategóriában indult, és ránézésre…

Hatalmas „harc” dúl az alternatív üzemanyaggal történő autózás népszerűsítéséért. A számtalan lehetőség között a legelőkelőbb helyen emlegetik a bioüzemanyagot, a napelemes autókat, az üzemanyagcellás hajtásokat – itt hidrogén és oxigén reakciójából…

Az egész világot behálózó „zöld hullám” természetesen nem kerülhette el az elmúlt években jelentős gazdasági fellendülésnek induló Kínát sem. A legnagyobb ázsiai országban 2020-ra több mint 10 millió alternatív energiaforrással üzemelő jármű forgalomba…

süti beállítások módosítása