Mintegy 300 millió forintos beruházással fejlesztik a Békés megyei Mezőhegyes távhő-rendszerét. A helyi önkormányzat közleménye szerint az AERD Megújuló Energia és Régiófejlesztési Zrt. biomassza alapú fejlesztéssel teszi költséghatékonnyá a helyi távhő-rendszert. A…

Bővítette gyártókapacitását 883 millió  forintos beruházással a biomassza kazánokat előállító Viessmann Technika Dombóvár Kft. A társaság a fejlesztést az Új Széchenyi Terv 226 millió forintos támogatásával valósította meg. A fejlesztés célja, hogy elősegítse…

Ősszel kezdi működését a pécsi Pannonpower biomassza tüzelésű erőműve, ami a térség gazdáinak is kedvezhet, hiszen a kazánok az energianövények mellett búza- és kukoricaszárral, valamint lekaszált növényekkel is fűthetők.  Egy 2011-ben készült felmérése szerint…

Az emberiség történelmének legnagyobb – közel két napos – áramkimaradása történt augusztus elején Indiában. Az eset több mint 600 millió embert sújtott. Számos nagyvárosban teljesen elment az áram, és megbénult az egész tömegközlekedés, a közlekedési lámpák…

Fából gyárt dízelt az OMV

Címkék: európa biomassza

2012.07.17. 10:22

Július elején Doris Bures, közlekedési, innovációs  és technológiai miniszter, valamint Gerhard Roiss az OMV vezérigazgatója az OMV schwechati olajfinomító telepén átadták a cég BioCRACK próbaüzemét. A cég beszámolója szerint a gyár a világon elsőként tömör…

Amerikai kutatók kísérleteznek egy nagy sebességű  gőzmozdony létrehozásával, amelyet szilárd bio-tüzelőanyag táplál. A Minesotai Egyetem által létrehozott, Összefogás a Fenntartható Vasútért (Coalition for Sustainable Rail - CSR) tudományos programon együtt dolgozik az…

Ötszázan írták alá azt a petíciót, amelyben Szombathely Gyöngyöshermán-Szentkirály városrészének lakói tiltakoznak a norvég tulajdonú Grenor Hungária Energetikai Kft. által a Sárdi-ér út mellé tervezett biomassza-erőmű építése ellen, mert véleményük szerint túl közel…

A helyi energia-előállítás az ország energiafüggőségét csökkenti, ezért példaértékű minden önkormányzat számára a kalocsai "zöld távhő" szolgáltatás megvalósítása - mondta Semjén Zsolt az Új Széchenyi Terv 638 millió forintos támogatásával épülő…

Sikeres a kormány által meghirdetett kazánprogram, amelynek egyik célja, hogy mérséklődjék az ország energiafüggősége. Erről Csöbör Katalin fideszes politikus számolt be, miután Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületének minden nagyobb településen megvalósult a…

A 6. Renexpo megújuló energiával foglalkozó szakkiállítás eddig be nem mutatott újdonsága a gyorsan növő fa, amelynek a 10 centiméteres palántája 3 év múlva 20-30 centiméter átmérőjű keményfává nő, és amely biomasszaként is hasznosítható. Az alternatív fűtési…

A biomassza termelő csak a tulajdonában álló biomasszáról állíthat ki igazolást, a valótlan tartalmú igazolás után tonnánként 500 forint bírságot kell fizetni – áll a kormány legújabb kormányrendelet-tervezetében. A kormány 2010 végén hozta meg a fenntartható…

Mérséklődhet a távfűtés tarifája Miskolcon a következő fűtési szezontól. Mindez annak köszönhető, hogy nemrégiben egy biomassza tüzelésű fűtőmű már munkába állt, és geotermikus hőenergiát is csatlakoztatnak a távfűtési rendszerhez. Erről Nyíri László, a miskolci…

Európa egyik legnagyobb energiaültetvényét telepítik a lengyel Tengermelléken, a tervek szerint az így nyert biomasszát kapcsolt villamos- és hőenergia-termeléshez (kogeneráció), valamint papírgyártáshoz is felhasználják. Az International Paper Kwidzyn papírgyár és a Green…

Biomassza erőművet épít a Sajóbábonyi Ipari Parkban a Kiserő Energiaszolgáltató Kft., a 300 millió forintos beruházáshoz 150 millió forintos uniós támogatást nyert el a cég. Az energiaszolgáltató társaság az ipari parkba települt vállalkozások számára technológiai gőzt…

Mint korábban beszámoltunk róla, egy norvég beruházó bioerőművet építene Szombathelyen. Az elképzelés egyelőre még csak a tervezés és engedélyeztetés szakaszában van, de a városi közgyűlésen már tárgyalták a környezetvédelmi és kommunikációs szempontokat. A cég…

A norvég tulajdonban lévő Grenor Hungária Energetika Kft. nyolcmilliárd forintos beruházással korszerű, környezetbarát és olcsó energiát előállító, faapríték felhasználásával működő bioerőművet építene Szombathelyen. Ezt Diószegi Gergely a társaság ügyvezetője és…

Másfél milliárd forintos beruházással egy biomassza erőmű és a hozzá kapcsolódó hálózat épül Kalocsán, amelyből az önkormányzat intézményei mellett több épület távfűtését is biztosítani tudják. Kalocsa polgármestere az esemény kapcsán tartott…

A Belügyminisztérium Start-közmunka mintaprogramja keretében biomassza-fűtést építettek ki a Heves megyei Nagyréde, Gyöngyösoroszi és Szücsi közintézményeiben. A 12,6 millió forintos támogatás nyomán településenként 4-4 tartósan munkanélküli, közmunka keretében végzi a…

Átadták a Bioenergy-Miskolc Szolgáltató Kft. 780 millió forint beruházással felépített új, 3 megawatt kapacitású biomassza tüzelésű fűtőművét Miskolcon. A létesítménnyel évente mintegy egymillió köbméter földgáz takarítható meg. A zöldmezős beruházásban…

Mobil biomassza-üzem, közösségi innovációs jukebox és egy különleges higiéniai megoldás. Ez a három magyar találmány indul a Kairos Society ötven legjobb diákvállalkozását bemutató versenyén. A New York-i tőzsdén kiállításra kerülő ötven vállalkozás közül a három…

Afrika leginkább akkor kerül szóba a biomassza kapcsán, ha a takarmánynövény kontra élelmiszer téma kerül napirendre. Most azonban változhat a helyzet, hiszen felépülhet Kenya első biomassza erőműve. A Tower Power, a kenyai Cromcraft Group és a brit Powergas International…

Január végén helyezték üzembe a világ legnagyobb biomasszával működő villamos erőművér Nagy Britanniában. A Tilbury-ben átadott erőmű 750 MW-tal járul hozzá a szigetország zöldenergia-kapacitásához. A biomassza - amely elméletileg kifogyhatatlan és nagy mennyiségben…

A pelletgyártást segítő biomassza-alapanyag tárolót épített több mint 100 millió forintos fejlesztéssel a Zala megyei Beleznán működő Pannon Pellet Kft. A tároló több mint ezer négyzetméter alapterületű építmény megvalósítása 102,5 millió forintba került. A…

A fosszilis tüzelőanyag és a biomassza-égetés okozta légszennyezés gyors növekedése miatt Dél-Ázsia több részén rosszabbodott a téli szmoghelyzet. A BBC beszámolója szerint Bangladesben, Indiában és Nepálban csökkent az átlaghőmérséklet, a napfényt napokig felhők, köd…

Önjáró biomasszagyűjtő gép fejlesztésén dolgozik a székesfehérvári Smartsol Engineering Kft. A vállalkozás a több mint 129 millió forint összköltségű kutatás-fejlesztési munka megvalósítására 77 millió forint uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési Operatív…

süti beállítások módosítása