Természeti katasztrófát, állandósuló konfliktust és a ritka hegyi gorillák fokozott fenyegetettségét vonhatja maga után, ha a Soco International nevű brit vállalat kőolajfeltárásba kezd a kongói Virunga Nemzeti Parkban ? figyelmeztet jelentésében a Természetvédelmi Világalap…

Elektromos kisteherautóval szelik át francia kalandkeresők Afrika egy részét ötezer kilométert megtéve, hogy így népszerűsítsék a megújuló energiaforrásokat. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja, az UNEP keretében megvalósuló projektet május elején mutatták be…

Etiópiában az elmúlt időszakban elszaporodtak a vízerőművek, melyekkel az afrikai ország kormányának nem titkolt célja, hogy minél több alternatív energiához jusson az ország. A beruházások mértékéről mindent elmond, hogy a megtermelt energia exportja a jelenlegi legkeresettebb…

Afrika leginkább akkor kerül szóba a biomassza kapcsán, ha a takarmánynövény kontra élelmiszer téma kerül napirendre. Most azonban változhat a helyzet, hiszen felépülhet Kenya első biomassza erőműve. A Tower Power, a kenyai Cromcraft Group és a brit Powergas International…

Kenya egyik legfontosabb természeti területe és fő turistalátványossága, hiszen Afrika talán legjelentősebb madár-élőhelye, a Tana folyó deltavidéke. Az itt lakók számára azonban lehetetlenné vált az élet. A kormányzat egyszerűen elküldte otthonaikból a térség lakóit, és…

Mi lesz veled Afrika?

Címkék: afrika éhezés

2011.02.17. 16:22

Korunk egyik szimbóluma, hogy az emberek, áruk és szolgáltatások manapság szabadon áramolhatnak a világban. Ezzel nincs is baj, elvégre ez már a XXI. század, de ezekhez hatalmas mennyiségű energiát kell mozgósítani, amihez a fosszilis energiaforrások kínálata egyre szűkül.A…

süti beállítások módosítása