A Greenpeace Magyarország szerint meg kell védeni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát, amely két évtizede példája a fenntartható, vegyszermentes földművelésnek, és amelynek 452 hektáros, állami tulajdonú földjét a Nemzeti Földalapkezelő (NFA)…

A bioborok, biopálinkák, bioételek és más, bio- és természetes alapanyagokat felhasználó élelmiszer-előállítók és forgalmazók mutatkoztak be az október közepén megnyílt, lengyelországi Lodzban rendezett háromnapos Natura Food Nemzetközi Hagyományos- és Bioélelmiszer…

Magyarországon az uniós átlagnak csak mintegy fele az ökológiailag művelt, biogazdálkodással hasznosított mezőgazdasági terület aránya az összes megművelt területhez viszonyítva - közölte Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezető igazgatója…

Városlődön idén is megtermelték a helyi óvoda, iskola konyhájára szükséges bio zöldséget a régi hivatal kertjében. Már három éve kitisztították a ház mögötti fás területet, amelyről az a hír járta az idősebbek körében, hogy kiváló a talaja zöldségtermesztéshez. A…

Kávézaccból állítottak elő biodízelt az amerikai Cincinnati Egyetem kutatói. Az intézmény szakemberei az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) Indianapolisban rendezett 246. Országos Találkozóján és Kiállításán összegzik ígéretes felfedezésüket. A kutatók - az egyetem két…

Közel 13,5 tonna használt sütőolajat vittek a kutakra a MOL augusztus 12-étől szeptember 1-jéig tartó gyűjtőkampányában. Ezzel együtt a vállalat 2011-ben indított, a használt sütőolaj gyűjtését ösztönző programjában, két és fél év alatt több mint 188 tonna zsiradékot…

A Magyar Bioetanol Szövetség ismét felhívja a figyelmet a bioüzemanyagokat érő támadások egyik újabb cáfolatára. Mint ismeretes, az elmúlt években többször fellángolt a vita a bioüzemanyagokról az Európai Unióban, annak ellenére, hogy a belföldön megtermelt megújuló…

A giesseni Justus Liebig egyetem kutatásában azt vizsgálták, hogy - szén-dioxidban számolva - mennyi üvegházhatású gáz kerül a légkörbe egy-egy kilogramm biotermék, illetve nem bio termelési módszerrel előállított termék megvásárlása céljából megtett út során.Egy német…

Tizenhat éves török tanuló fejlesztette ki azt a kémiai folyamatot, mellyel a banán héjában található  keményítőt és cellulózt át lehet alakítani bio műanyaggá, mely reményei szerint helyettesíteni tudja a kőolajból előállítottat. A Marie Curie és Thomas Edison által…

Nemcsak vegyszermentes, hanem antioxidánsokban, nyomelemekben is gazdagabb a többi sörnél az első hazai biosör; az egysoros búzából (alakorból) főzött Alakor sört csütörtökön mutatták be a projektben közreműködő Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékén.A Magyar…

Programot hirdetett az élelmiszerpazarlás visszaszorítására az amerikai mezőgazdasági minisztérium, mert az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40 százaléka pocsékba megy.    A tárca szerint személyenként napi 1400 kalória és évi 400 dollár vész kárba,…

A zöld szervezetek szorgalmazzák, hogy a kormány, illetve Magyarország európai parlamenti képviselői egyaránt szavazzák meg az agroüzemanyag-előállítás drasztikus csökkentésének célkitűzését. Emellett sürgetik az agroüzemanyagok előállítására és felhasználására adott…

A fogyasztói bizalom növelése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) számos szabályozást módosított a biotermékekkel kapcsolatos elbírálás során. Elsősorban a biotermékekkel kapcsolatos gazdálkodási követelményeket, a tanúsítás, a forgalmazás, a jelölés és az…

Az argentin Universidad Nacional del Litoral kutatói sör és üdítő italok készítése közben keletkezett ipari szennyvízből próbálnak bioüzemanyagot előállítani. A kutatás egyelőre azoknak az üvegeknek a tartalmát használja, amelyek különböző okokból nem kerülhettek…

London arra készül, hogy közel 40.000 lakás energiaszükségletét konyhai zsírból fogja biztosítani. Teszi ezt egyrészt a csatornahálózat megfelelőbb és tisztább működéséért, másrészt az újrahasznosításból nyert energiaforrások bővítéséért.  Azzal szinte mindenki…

Ha Helsinki önkormányzata megtalálja a módját, 2015-re az óvodákban felszolgált ételek 50 százaléka ökológiai gazdálkodásból származó lesz. A finn fővárosban található óvodákban már most is egyre több étel származik hasonló gazdálkodásból. A projekt több célt is…

A lóhúsbotrány után újabb élelmiszer-biztonsági ügy vet hullámokat Németországban, a legfrissebb sajtójelentések szerint milliós nagyságrendben értékesíthettek bio tojásként nagyüzemi körülmények között termelt tojást. Az illetékes oldenburgi ügyészség vezetőjének…

A legjobb boroknak járó  nagy aranyérem elismerést szerezte meg az egri Gajdos Pincészet 2009-es Cabernet Franc Selection bora a világ első számú biobor versenyén, a németországi Mundus Vinin. A díjat február közepén adták át Nürnbergben. Az egri vörösbor az első magyar…

Magyarország is részt vesz Európa legnagyobb nemzetközi bio-szakvásárán, a február 13-16. között megrendezendő nürnbergi BioFach szakkiállításon. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a nemzetközi vásáron Magyarország egy 100 négyzetméteres standdal jelenik…

Európa és az USA is törvényekkel ösztönzi az alternatív üzemanyagok térhódítását az olajfüggőség csökkentése érdekében. A növényi alapú üzemanyag-előállítás azonban drasztikus élelmiszerár növekedést idézhet elő.Az Egyesült Államok megújuló üzemanyag szabványa…

Biogázzal spórol a Bonduelle

Címkék: élelmiszer biogáz

2012.11.13. 10:11

Javult a Bonduelle nagykőrösi üzemének versenyképessége annak köszönhetően, hogy maga állítja elő a termeléséhez szükséges hőt. Ezzel évi mintegy 350 ezer köbméter földgáz eltüzelését takarítja meg, ráadásul a gyár szén-dioxid kibocsátása is csökken évi 650…

Az utóbbi idők témában végzett kutatásai alapján kimutatható, hogy a bio élelmiszerek ugyanazokat a vitaminokat, ásványi anyagokat, antioxidánsokat, fehérjéket, zsírokat és egyéb tápanyagokat tartalmazzák, mint a hagyományos termékek. Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia…

A kistermelők támogatására és szövetkezeteken keresztül történő megerősítésükre hívta fel a figyelmet Fernanda Guerrieri, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője a 32. Élelmezési világnap alkalmából…

Az utóbbi évek pusztító szárazsága édesszájúvá tette az amerikai szarvasmarhákat: a megnövekedett takarmányárak miatt egyre több farmer talál alternatívát az édességekben. Az Indiana államban élő Mike Yoder például kedvezményes áron jutott egy rakomány színes…

Gyors és határozott cselekvésre van szükség, hogy az élelmiszerárak emelkedése ne torkolljon katasztrófába – áll az ENSZ három szakosított mezőgazdasági és élelmezési szervezetének kedden közzétett közös felhívásában. A FAO (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági…

süti beállítások módosítása