A MOL kampányt indított annak tudatosítására, hogy a használt sütőolajtól egyszerűen és környezetbarát módon is meg lehet válni. Az olajipari társaság közleményéből kiderül, az eladási adatok szerint Magyarországon évente több tízezer tonna étolajat használnak fel. A…

Németországban növekszik az alternatív forrásokból származó áram mennyisége. Ez azonban gondot jelent az RWE-nek, Németország második legnagyobb energiakonszernjének. Emiatt a cég úgy döntött, hogy több hagyományos - gáz- és szénbázisú - erőművét leállítja. A…

A Formula E néven futó sorozatot már most nagy érdeklődés övezi, noha a 2014-ben rajtoló mezőnyből eddig csak három csapat erősítette meg hivatalosan a részvételét. Könnyen lehet, hogy női versenyzője is lesz a jövőre startoló elektromos sorozatnak, miután Yuki Shiraishi…

A Levegő Munkacsoport több mint nyolcezer Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett képeslapot és egy levelet adott át a kormány képviselőjének a múlt héten, amelyekben az aláírók támogatásukról biztosítják a kormány programját a súlyosan egészségkárosító…

Elindult a Magyarországon egyedülálló, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program, amely célja, hogy egy szigetelt és egy szigeteletlen, közel azonos tulajdonságokkal rendelkező családi ház gázfogyasztásának és rezsiköltségének…

2013. augusztus 1-jei hatállyal Hizó Ferencet nevezték ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárának. A helyettes államtitkárság a minisztériumon belül a Fejlesztés-…

Magyar hightech kisvállalkozások - nemzetközi tenderen megelőzve a német és svájci konkurenseket - nagy értékű műszerszállításra kaptak megrendelést a berlini és müncheni neutronközpontoktól. A Mirrotron Kft. és két akadémiai intézet által alkotott konzorcium új, innovatív…

A brazil Gil de Ferrant választotta meg nagykövetnek a Formula E, mely elsősorban Észak-Amerikában szán fontos szerepet a népszerű sportolónak. A 45 éves Ferran megtisztelőnek tartja, hogy őt kérték fel erre a szerepre. Ferran egyrészt az elektromos bajnokság szóvivője lesz…

A kaliforniai Palo Alto városi tanácsa a héten szavazta meg, hogy a város energiaszükségletét tiszta, megújuló energiaforrásokból fogja biztosítani, azonnali hatállyal 100%-ban átállnak a szén-mentes energiára. Palo Alto jelenleg is saját tulajdonúan birtokolja az összes…

Az ABB Hollandia egész területére kiterjedő, elektromos jármű gyorstöltő-állomás hálózat kiépítésére kapott megbízást. Ennek köszönhetően, a 16,7 milliós népességű országban 50 kilométerenként áll rendelkezésre majd ilyen töltőállomás. A cég bejelentette, hogy…

Az éghajlatváltozás eltérően jelentkezik a világ egyes területein. Sok területen hurrikánok, tornádók és szárazság formájában, míg Ohióban, több tonna mérgező alga lepte el az egyik tavat a hőmérséklet-változás, és helyi szél- és vízviszonyok együttes hatásaként.…

A cég által kiírt pályázat alapján biztosan egy fantasztikus és futurisztikus végeredmény lesz, amely mögött egy elektromos hajtás lapul. Érdekesség, hogy az autót kormány nélkül, úgynevezett bottal (joystick) irányíthatnánk. A golf sokak számáras egyébként is egy érdekes…

A megújuló energia szektorból származó biztosítási díjbevételek - beleértve a hagyományos biztosításokat, a derivatívákat és a strukturlást termékeket - akár több mint háromszorosára nőhetnek 2020-ig, a mai 1,5 milliárd dollárról, 2,8 milliárd dollárra, derül ki egy…

Jól halad a MIVÍZ szennyvíztisztító telepén épülő biogázüzem beruházása. A műszaki tartalom ugyan időközben változott, a cél azonban továbbra is zöld energia előállítása és a szennyvíziszap hasznosítása. A létesítmény összköltsége 2,1 milliárd forint, melyhez a…

Az augusztus 1-jével hatályba lépő törvénymódosítás miatt a jövőben nem havonta, hanem évi rendszerességgel kell teljesíteniük az üzemanyag-forgalmazóknak a forgalomba hozott motorbenzinről, dízelgázolajról és bioüzemanyagról a vámhatósághoz teljesítendő jelentési…

Közel 1 milliárd forintból épített biogázüzemet avattak július végén a Héjja Testvérek Kft. 1000 kocás sertéstelepe mellett Csongrádon. A másfél év alatt felépített, teljesen automatizált üzem villamos energiát, úgynevezett zöldáramot is termel majd.Fazekas Sándor…

Nagy név csatlakozott a Formula E mezőnyéhez, miután a hét közepén hivatalosan is megerősítették, hogy Michael Andretti csapata, az Andretti Autosport is ott lesz a rajtrácson 2014-ben. A bejelentésre Indianapolisban, az Andretti Autosport főhadiszállásán került sor, ahol azt is…

Megépült Solton közel egymilliárd forintból a térségben keletkező mezőgazdasági hulladékokat hasznosító biogáz üzem. A 2010 év végével elindított projekt utolsó üteme a gázmotor üzembe helyezésével és a kereskedelmi üzem indulásával 2013 év júniusában megtörtént. Az…