A Közgyűlési többség az MSZP-frakció érvei és a környéken élők heves tiltakozása ellenére elfogadta azt az előterjesztést, amely biomassza-erőmű építését teszi lehetővé Rókuson, néhány száz méterre a lakóházaktól, iskolától.  Ménesi Imre, a körzet…

Az egyre jobban formálódó Formula E két fontos partnerrel bővült szerdán. Kiderült, hogy a Tag Heuer lesz a hivatalos időmérő, és a Renault szállítja az erőforrásokat. A Formula E az első olyan autóverseny-széria, amelynek modelljeit elektromos motorok hajtják meg.A 2014-ben…

Magyarországnak komoly potenciálja van a megújuló energiában, de a jelenlegi szabályozási és támogatási környezet miatt a befektetők a szomszédos országok mellett döntenek, ha régiós beruházásban gondolkodnak. Az itthoni megújuló energetika egyik legnagyobb problémája, hogy…

A fogyasztói bizalom növelése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) számos szabályozást módosított a biotermékekkel kapcsolatos elbírálás során. Elsősorban a biotermékekkel kapcsolatos gazdálkodási követelményeket, a tanúsítás, a forgalmazás, a jelölés és az…

A jövőben a megújuló energia hasznosítására szóló pályázatok helyett az illetékes miniszter által rendeletbe foglalt műszaki követelmények lesznek az irányadók a pályázóknak. Több már döntés mellett, ezt is ezt tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter által…

A tavalyinál kisebb, könnyebb és sokkal "autószerűbb" járművel indul a győri Széchenyi István Egyetem csapata a jövő héten a hollandiai Rotterdamban rendezett Shell Eco-marathon versenyen. A változás oka, hogy kategóriát váltottak, nem a szolárcellás, hanem a…

Az ESA Earth Explorer műholdról figyeli a gravitációs mezőt, a talaj víztartalmát, a tengervíz só-koncentrációját, és a sarkvidéki jégtakarót is. A Biomass lenne az ESA hetedik földmegfigyelő műholdja, amely az erdőkben tárolt biomassza mennyiségét lenne képes pontosan,…

A környezetbarát közlekedés egyik zálogának a bioüzemanyagokat tartják. Hivatalosan a biodízel telítetlen zsírsavakból előállított metil észter. Alapanyagai lehetnek a növényi olajok: repce, napraforgó, szója és egyes pálmafajták.A világban és az EU számos országaiban már…

A legújabb tanulmányok alapján érdemes szélerőművet telepíteni oda, ahova már korábban napelemes rendszert is telepítettek. Korábban úgy vélték, hogy a szélerőmű árnyékolása miatt veszteséges lehet a naperőmű, de kiszámították, nagyobb a haszon, mint a veszteség.…

Természetesen az olyan nagy gumigyártó  cégek számára is fontos szempontot jelent a környezetvédelem, mint a Pirelli. Ennek megfelelően az olasz gyártó is jelentős hangsúlyt fektet a környezettudatos keverékek kifejlesztésére.A cégnél kialakított új vállalati filozófia…

A korábbi évek szakmai sikereire alapozva, ám  új néven idén május 1-jén is megrendezték az ALTernatív hajtású járművek futamát Győrben. A Nádor aluljáró környékén megrendezett látványos nemzetközi rendezvény számos újdonságot tartogatott a résztvevők és az…

Mérföldkő lesz a Solar Impulse repülőgép készítői szerint az észak-amerikai kontinens átrepülése a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépével, amellyel a megújuló energia iránti érdeklődést akarják felkelteni. Erről Bertrand Piccard svájci pilóta…

A franciák hibrid luxusterepjárója mindent tud, amit egy modern prémium SUV-nek tudnia kell: hatalmas, fölényes és lenyűgöző. A Citroen első, teljes egészében saját fejlesztésű terepjáróját, a DS Wild Rubis-t a napokban mutatták be a Sanghaji Autószalonon. A Peugeot-Citroen…

A biológiai sokféleség minden eddiginél jobban pusztul, a jelenlegi szabályozás nem biztosít megfelelő védelmet a romlás megállítására – hangzott el a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia megújításáról szervezett szakmai megbeszéléshez kapcsolódó budapesti…

Ismét elfogadta a szegedi távhőberuházással kapcsolatos előterjesztéseket április végén a város közgyűlése, így a polgármesternek mérlegelés nélkül alá kell írnia a határozatot. Az előterjesztő Bohács Zsolt, a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője a vitában…

Öt tanyát villamosítottak Nyársapát külterületén, a napelemes áramellátó rendszert pénteken adták át. A beruházás mintegy 16 millió forintba került, ennek 90 százalékát pályázaton nyerte az önkormányzat.  Az átadott áramellátó rendszer napelemei mintegy 2000 kW…

A városházán gyűltek össze a város és a Pannonia Ethanol Zrt. vezetői a bioetanol gyár működésének első évének értékelésére, az eredmények, problémák megbeszélésére. Az utóbbira azonban nem került sor, mindkét fél elégedett, a kapcsolat jó és a lakosság részéről…

A kísérletről az Egyesült Államok tudományos akadémiájának hivatalos közlönye, a PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America) számolt be.  A baktériumok által előállított bio-üzemanyagot a fosszilis eredetű üzemanyaggal való kémiai…

A Deutsche Bahn energiaszolgáltatójának hálózatára már 48 szélturbina által előállított villamos energia érkezik. Ezeknek a szélturbináknak köszönhetően évi 82 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásnak tudják elejét venni, a vasúti társaság áramellátásában pedig 2,2…